A Távol-Keletet célozza a húsexport
A távol-keleti export átveszi a kiesett orosz piac szerepét, és az alacsony felvásárlási árak is segítettek a feldolgozócégeknek – írja a Világgazdaság Online.
Új exportcélpontokat talált az uniós húsipar azt követően, hogy Moszkva tilalmak sorát vezette be az elmúlt két évben, válaszul az Ukrajna miatti EU-szankciókra. „Az orosz embargó kezdete óta eltelt időszakban az Európai Unió húsipari szereplői sikerrel találták meg az alternatív értékesítési lehetőségeket” – mondta el lapunknak Éder Tamás. A Hússzövetség elnöke hozzátette: elsősorban a távol-keleti országokba irányuló európai export ugrott meg. „Ezzel sikerült kiváltani az orosz piacokat, az Európai Unió harmadik országokba jutó sertéshúsexportja olyannyira megnőtt Ázsia irányába, hogy mára a kivitel mintegy háromnegyede a Távol-Kelethez köthető” – tette hozzá Éder Tamás. Az új célpontok között szerepel Kína, Japán, Vietnam és Dél-Korea is.
Mindez könnyebbséget jelent a magyar húságazatnak is, amely korábban közvetett okok miatt szenvedett az embargótól – a nyugati húsfelesleg ugyanis a hazai piacokon jelent meg nagy tömegben. A legnagyobb hazai húsipari szereplők szintén kivették a részüket az ázsiai felfutásból, és mára a korábbiaknál több árut szállítanak a Távol-Keletre. A közelmúltban több magyar húsipari cég kapott kínai exportengedélyt, a harmadik országba irányuló magyar tőkehúskivitel egyik legfontosabb célországa pedig ma már Japán. Az Ázsia felé forduló cégek között van a Pick, a Hungary-Meat, a Gyulahús Kft., valamint részben a Pápai Hús 1913 Kft. is.
Az EU nyugati tagállamai által sok esetben nyomott áron ideszállított árufelesleg mérséklődése, valamint az élénkülő ázsiai export mellett még egy tényező a hazai húscégek kezére játszott az elmúlt időszakban. Az orosz tilalom nyomán feleslegessé váló sertéstömeg miatt az élőállat felvásárlási ára nagyot zuhant az elmúlt egy-másfél évben, az idei év első három hónapjában pedig mélypontra került, alig érte el a kilónként 300 forintot. A katasztrofális árszint mellett a leghatékonyabb sertéstartók is veszteséget voltak kénytelenek elkönyvelni. Ám ami rossz hír a hizlalóknak, az megkönnyebbülés volt a feldolgozóknak: az olcsó alapanyag a rossz állapotban lévő és az embargó miatt is szenvedő húsipar helyzetét érdemben tudta javítani.
Az ázsiai export élénkülésével és az uniós termelés normalizálódásával a közösség sertéspiaca is lassan rendeződik, az élőállatok felvásárlási ára pedig újra 400 forint felett van. Ez már nyereséget jelent a termelőknél, az uniós szinthez képest lemaradó hazai húsiparban viszont újra felszínre hozhatja a korábbi problémákat. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >Visszavonja a kormány a húsimport-tilalmat: enyhül a feszültség a szomszédos országokkal
A magyar kormány visszavonja azt a múlt héten kiadott rendeletét,…
Tovább olvasom >Madárinfluenza a sertésekben? – Járványügyi kockázatra figyelmeztet az uniós élelmiszerbiztonsági szakértő
Súlyos járványügyi kockázatra figyelmeztetett Bernhard Url, az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >