A tartós élelmiszerek piacán folytatja a GVH célzott hatósági akcióit
A tartós élelmiszerek piacán folytatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akcióit, amelyek célja, hogy feltárja a magyarországi élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait – közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.

a fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célozza a fellépés
A február 8-án indított újabb vizsgálat oka, hogy számos tartós élelmiszer (például konzerv- és gyorsfagyasztott termék) fogyasztói ára nagymértékben emelkedett, emellett tavaly időszakos hiány is kialakult. Az élelmiszerek értékláncai egymástól eltérhetnek, ugyanakkor minden esetben többszintűek, amelyekben mind a magyarországi, mind külföldi vállalkozások megtalálhatók – írták.
A GVH vizsgálata – a tejtermékekhez hasonlóan – a tartós élelmiszereknél is kiterjed az érintett piacok teljes forgalmazási láncolataira és versenyviszonyaira, hogy feltérképezhesse: torzulhatott-e vagy korlátozódhatott-e a verseny akár az érintett termékkörök kiskereskedelmi piacain, akár az értéklánc bármely más szintjén.
A fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célzó fellépés-sorozatban, amely a tej- és tejtermékek gyorsított ágazati vizsgálatával indult 2023 január 20-án, zajlik az adatgyűjtés. Mivel a kiugró élelmiszer-infláció a társadalom egészét érinti, a GVH már tavaly konzultáció-sorozatba kezdett, hogy tájékozódhasson az érintett piacok folyamatairól, illetve felhívja a gazdasági szereplők figyelmét a versenyjog betartásának fontosságára. A GVH informálódása az év elejére már hatósági eljárásokba fordult annak ellenőrzésére, hogy közrejátszhat-e versenyjogsértés vagy versenytorzulás egyes élelmiszercsoportok árainak kiugró emelkedésében.
Rámutattak, hogy a gyorsított ágazati vizsgálatok során a hivatal a versenytörvény felhatalmazása alapján – bírói engedéllyel – helyszíni kutatást (rajtaütést) is tarthat. Az elmúlt két napban a GVH számos helyszínre is kiszállt előzetes értesítés nélkül, hogy adatokat gyűjtsön a forgalmazási láncolat legkülönbözőbb szintjein (gyártóktól, forgalmazóktól, kis- és nagykereskedelmi szereplőktől).
Az információgyűjtést és adatok elemzését követően a hivatal nyilvános jelentésekben összegezi majd a gyorsított ágazati vizsgálatok eredményeit. Ezek elkészítésére egy hónapja van, amely indokolt esetben két hónappal meghosszabbítható – olvasható a GVH közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Ezek a tényezők befolyásolták az árakat a tej- és a tojáspiacon
Két gyorsított ágazati vizsgálatot is lezárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).…
Tovább olvasom >Háztartási és higiénés termékek ára is nyomon követhető az Árfigyelőben
Újabb 42 termékkategóriával bővült a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett,…
Tovább olvasom >Versenyhivatali eljárás indult a Decathlon magyarországi cége ellen
A GVH szerint megtévesztő árak, valótlan akciók és félrevezető készletinformációk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >A Lidl a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítványt támogatja
A Lidl Magyarország immár hat éve segíti a Heim Pál…
Tovább olvasom >Helyi gyártókkal lépne az uniós piacra a Temu
Egyre nagyobb hullámokat vet a Temu térnyerése Európában – most…
Tovább olvasom >