A TalentA Magyarország programban három női gazdálkodó több mint 3 millió forintot nyert el
A TalentA Magyarország-2021 oktatási és támogatási programban három női gazdálkodó együttesen bruttó 3 millió 250 ezer forint díjazásban részesült – közölte a programot alapító Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat és a Magyar Női Unió (MNU) pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a TalentA program része a Corteva 2030-as fenntarthatósági céljainak, amelynek egyik célkitűzése a nők mezőgazdasági szerepvállalásának erősítése és támogatása. A TalentA Magyarország-2021 oktatási és támogatási program 2021 novemberében indult az online oktatási szakasszal. A képzésben a női gazdálkodók elsősorban vezetői készségeiket, vállalkozási, pénzügyi és mezőgazdasági ismereteiket fejleszthették.
Az oktatási programot az ország különböző tájáról jelentkező 20 női gazdálkodó végezte el sikeresen, akik ezt követően mezőgazdasági projektötletükkel pályázhattak a mikroprojekt versenyre. A szakértői zsűri által kiválasztott legjobb három pályamű közül az első helyezett bruttó 1,5 millió forintot, a második helyezett bruttó 1 millió forintot, a harmadik helyezett pedig bruttó 750 ezer forintot kapott.
A közlemény szerint az első helyezett Nagy Zsófia lett mini fűszeres arborétumával, amelynek célja, hogy a fűszernövények otthoni termesztését és feldolgozását széles körben ismertté tegye. A második helyezést Szabó Tímea érte el, a növényi olajak előállítását és hasznosítását bemutató témaudvarával. A projekt a házilag megmaradt élelmiszerfeleslegből növényi olajak otthoni előállításának megismertetésére szolgál.
A dobogó harmadik fokára Buzás Tiborné állhatott fel a fenntarthatóság és az innováció összhangja a növénytermesztésben, élelmiszerfeldolgozásban című projektjével, amely egyebek mellett a falun termesztett zöldségek és gyümölcsök feldolgozási módjának elsajátítására szolgál.
A Magyar Női Unió Egyesület (MNU) 2013-ban indult nonprofit szervezet, amely 17 alapítótaggal jött létre Batthyány-Schmidt Margit kezdeményezésére és elnökletével. A MNU küldetésének tartja országos kiterjedésű, aktív információs csatornák kiépítését a vidéki nők és a döntéshozók, a szakpolitika, kamarák, állami intézmények, illetve más civil szervezetek között.
Kapcsolódó cikkeink
V. Németh Zsolt: már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére
Már számos intézkedés történt az aszálykárok mérséklésére, a vízügyi igazgatóságok…
Tovább olvasom >Nagy István: hamarosan újraindulhatnak a kínai-magyar agrárkapcsolatok
A magyar mezőgazdaságot és agráriumot számos kihívás érte az utóbbi…
Tovább olvasom >NAK: Brüsszel zöld utat biztosítana az ukrán importnak
Június 5-én lejárt az Ukrajna javára biztosított szabadkereskedelmi intézkedések hatálya,…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >