A szürkemarha útja a piacra
A génmegőrzés a mára 6-7 ezres számú szürkemarha-állománnyal megoldott, a mostani feladat a szürkemarhából készített termékek piacra juttatása – mondta Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter, „A magyar szürkemarha útja a piacra jutásig” című konferencia megnyitóján pénteken Budapesten.
A miniszter kitért arra is, hogy az állam földrajzi eredetvédelemmel, a helyi feldolgozás és kereskedelem támogatásával segíti a szürkemarha-tenyésztést.
A konferencia résztvevői köszöntötték Bodó Imre professzort, aki a múlt század ötvenes éveiben, a tiltás ellenére, megmentette a szürkemarhát, amely mára a ridegtartás miatt a biológiai tisztaságával piacképes.
A „Magyar szürkemarha hús” elnevezést elfogadta az Európai Bizottság is, így az földrajzi védelmet élvez. Koppány Gábor, a Magyar Szürkemarha Tenyésztők Egyesületének elnöke, megemlítette, hogy az uniós védelem megszerzéséhez 8 évre volt szükség.
Az egyesület kifejlesztett egy sms-rendszert, amely a szürkamarha terméken lévő kód megadása után, közli annak legfontosabb adatait. Így a tenyésztő mellett az állat kora, a vágás ideje, a feldolgozás és az értékesítés helyszíne is szerepel a válasz sms-ben.
A konferencia az első Szürkemarha vígalom kísérő rendezvénye. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2025 – Három nap a bor, a pezsgő és a kultúra jegyében
Szeptember 5–7. között immár 35. alkalommal várja látogatóit a Budafoki…
Tovább olvasom >Idén is megfizethető áron kaphatók a legnépszerűbb termékek a Szent István Napon
2025-ben is gazdag étel- és italkínálat fogadja az érdeklődőket a…
Tovább olvasom >