A szülők egészségtelenül esznek, miután kirepülnek a gyerekek

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 06. 01. 09:31

Már nem kell jó példát mutatniuk, így akár egy-egy egész étkezést is nassolnivalókkal helyettesítenek – derül ki a brit Seven Seas cég mipszi.hu által idézett felméréséből. Az „üres fészek” szindrómával élők milliói kezdenek egészségtelenebbül táplálkozni, mint életükben valaha. A sokévnyi egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás után nagy eséllyel fordulnak készételek és rágcsálnivalók felé. 62 százalékuk egyenesen bevallotta, hogy hetente legalább egyszer nassol főétkezés helyett, négyötödük pedig legalább heti egyszer kihagyja az ebédet. A brit Seven Seas táplálékkiegészítő-gyártó cég felméréséből kiderül, hogy a főétkezések leggyakoribb helyettesítője egy zacskó chips vagy akár egy csésze kávé is lehet. A megkérdezettek tizede sosem főz magára otthon… Az összefüggés hátterében az állhat, hogy már nem kell aggódni a gyerekek táplálkozása miatt. A felmérés során megkérdezett 2000 hatvanas 43 százaléka vallotta be, hogy nem mindig étkezik egészségesen, 12 százalékuk pedig minden addiginál rosszabb táplálkozásról számolt be. „Az eredmények sajnos nem lepnek meg. Pedig a hatvanasoknak is szükségük lenne az egészséges táplálkozásra. A kihagyott étkezések hiányt idézhetnek elő az olyan fontos tápanyagokban, mint például a D-vitamin vagy az omega-3 zsírsavak. Mindkettő létfontosságú, főleg ezen korcsoport számára, hiszen védenek a különböző, gyakran korral járó betegségek ellen” – magyarázta Helen Bond, a vállalat tanácsadó dietetikusa.

Kapcsolódó cikkeink