A szomszédban is jelentősen visszaesett a kiskereskedelmi forgalom
Augusztusban éves szinten 8,8 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom Csehországban a júliusi 7,9 százalékos csökkenés után – közölte a cseh statisztikai hivatal csütörtökön Prágában.

A csökkenés gyakorlatilag minden szektort érint
A cseh kiskereskedelmi forgalom éves szintű csökkenése már negyedik hónapja tart, a csökkenés gyakorlatilag minden szektort érint. Kivételt csak a gyógyszertárak képeznek – mutatott rá a statisztikai hivatal.
Havi összehasonlításban augusztusban 0,7 százalékkal esett vissza a csehországi kiskereskedelem.
„A kiskereskedelem éves szintű csökkenéséhez az élelmiszeripari termékek mellett, más jellegű fogyasztási cikkek iránti kereslet visszaesése is hozzájárult. Visszaesett az üzemanyagok eladása is, de augusztusban kisebb mértékben, mint júliusban”
– mondta Jana Gotvaldová, a statisztikai hivatal szakigazgatója újságíróknak.
Az iparcikkek forgalma 10,3 százalékkal, az üzemanyagoké 9,2 százalékkal az élelmiszereké pedig 6,6 százalékkal esett vissza augusztusban. A korábban gyorsan emelkedő internetes eladások augusztusban ismét csökkentek, mégpedig 10,2 százalékkal.
A ruházatra és a lábbelikre fordított kiadások 15,1 százalékkal, a háztartási kellékekre pedig 13,3 százalékkal estek vissza. A kommunikációs technika és a számítógépek iránti kereslet 12,7 százalékkal csökkent.
Az általános visszaesések közül kivételt képeznek a gyógyszertárak, amelyek fogalma augusztusban éves szinten 1,3 százalékkal emelkedett. A drogériák forgalma stagnált.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Colliers: a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése folytatódott az első negyedévben
Az első negyedévben folytatódott a közép-kelet-európai kereskedelmi ingatlanpiac fellendülése: a…
Tovább olvasom >Lengyelországban gyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és csökkent a munkanélküliség áprilisban
Lengyelországban a márciusi csökkenés után áprilisban erőteljesen, 2022 májusa óta…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >