A szőlő másként gondolkodott
Tévedtek a szakemberek, elmaradt a szőlőtúltermelési válság, a vártnál kevesebb szőlő termett hazánkban és más európai országban is. Tavasszal még katasztrófától lehetett tartani. A tőkék nagy termést mutattak, a pincék azonban még tele voltak az előző két év kiugróan nagy mennyiséget hozó boraival. Ráadásul az európai bortermelő országokban hasonló volt a helyzet, ott is túltermelési válságot jeleztek. A piaci egyensúly védelmében a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa úgynevezett „zöldszüreti” támogatásról döntött. A földre „szüretelésnek” a termőterületnek kevesebb mint 8 százaléka esett áldozatul, ennek is túlnyomó része az Alföldön.
A minőség szempontjából is érdekesen és ellentmondásosan alakult az év. A szüret kezdetéig nagyon sok volt az eső, és ez fokozta a gombás fertőzések kockázatát. Akik viszont július végéig meg tudták védeni a termést, azok nagyon szép szőlőt szüretelhettek. A szárazság beszárította a korábbi fertőzések nyomait, az október elejei hideg – helyenként fagyott is – különleges aromákat hozott létre a bogyókban, a meleg vénasszonyok nyara pedig tovább érlelte és már töppesztette is a fürtöket.
– Évről évre látjuk, hogy milyen nagy szerepe van a tudományos alapokon végzett mérnöki munkának a szőlőtermesztésben – értékelt Varga Máté Péter, a Varga Pincészet tulajdonos-ügyvezetője. – Az ültetvény kondíciójának összefüggése a minőséggel már egy ideje köztudott. Ez az év megmutatta azt is, hogy folyamatosan jó minőségben sokat termelni csak kiemelkedően jó kondícióban lévő ültetvényeken lehet. Ehhez pedig képzett, gyakorlott szakemberekre van szükség. //
Kapcsolódó cikkeink
Idén korábban kezdődött a dinnyeszezon
Idén a szokásosnál két héttel korábban élvezhetjük már a kiváló…
Tovább olvasom >Szüret a meredek hegyoldalon – A nap videója
Hű, ez átvitt értelemben is nagyon meredek! Szüret valahol Németországban…
Tovább olvasom >Agroinform.hu: hetekkel korábban kezdődhet idén a hazai dinnyeszezon
A meleg tavaszi időszak miatt idén várhatóan már július elején…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >