A szerződéses mezőgazdasági vízigénylők hozzájutnak a szükséges mennyiséghez
A vízügyi igazgatóságok továbbra is ki tudják elégíteni a szerződéses mezőgazdasági vízigényeket – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.

Minden termelő hozzájut az általa korábban, szerződésben igényelt vízmennyiséghez. (Fotó: Pixabay)
Az OVF kiemeli: az év első hét hónapjában a mezőgazdasági vízszolgáltatás keretében ténylegesen szolgáltatott vízmennyiség jóval meghaladta a korábbi években tapasztaltakat. 2020-ban augusztusig a kiszolgált vízmennyiség az összes igény 58 százalékát, 2021-ben 64 százalékát tette ki, a becsült igények figyelembevételével kalkulált mennyiség alapján az idén ez az érték már 86 százalék – ismertették.
Ahogy múlik a nyár, egyre kevesebb vízre lesz szükség
Jelezték: a nyár végéhez közeledve a kiadott vízmennyiségek az előző hónapokhoz képest már csökkenő tendenciát mutatnak, a gazdák továbbra is élnek a rendkívüli vízhasználat igénylésének lehetőségével. A vízügyi igazgatóságok a rendelkezésre álló vízkészletek figyelembevételével adnak ki új engedélyt, szem előtt tartva, hogy a szerződéses vízhasználók érdekei ne sérüljenek. Az országban a 12 vízügyi igazgatóságból 11 területén van vízhiány elleni védekezési készültségi fokozat érvényben, 7 vízhiánykezelő körzetben I. fokú, 5 vízhiánykezelő körzetben II. fokú, és 25 vízhiánykezelő körzetben III. fokú vízhiány elleni védekezési készültséget rendeltek el – tájékoztatott az Országos Vízügyi Főigazgatóság.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Forró a helyzet a legelőn – hőstressz kutatások a legeltetett húsmarhatartásban
A nyári aszály a növénytermesztés mellett az állatartókat is komoly…
Tovább olvasom >A mesterséges vízpótlás a táj természetes alkalmazkodóképességét segíti
A klímaváltozás miatt elkerülhetetlenül szükséges mesterséges vízpótlás a táj természetes…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: rendkívüli segítséghez jutnak a súlyos tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők
Az idén több hullámban érkező tavaszi fagy súlyos károkat okozott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közeleg a Lidl Balaton-átúszás
A jövő héten, július 26-án rendezik a 43. Lidl Balaton-átúszást,…
Tovább olvasom >Tudatos táplálkozás – az okos döntések számítanak, nem a szigorú szabályok
Továbbra sem érzik a fogyasztók, hogy enyhülne rajtuk a magas…
Tovább olvasom >Falusi romantika Budapest szívében: megnyitott a Puli és Juhász pesti csárda a belvárosban
Harcsapaprikás, túrós csusza és aranygaluska – juhászbölcsességgel tálalva, puli-lelkesedéssel fűszerezve.…
Tovább olvasom >