A szerb kormány korlátozta az alapvető élelmiszerek árát, hogy megállítsa az inflációt
Korlátozta az alapvető élelmiszerek árát a szerb kormány a következő két hónapra, hogy visszaszorítsa az inflációt – közölte a kormány sajtószolgálata kedden.

Átmenetileg korlátozzák Szerbiában az alapvető élelmiszerek árát
A kabinet a kristálycukor, a tej, a napraforgóolaj, a liszt, valamint a sertéshús árának emelését tiltotta meg azzal, hogy közölte, ezeknek az élelmiszereknek az ára nem haladhatja meg a november 15-i szintet.
Októberben az infláció 6,6 százalékos volt, ami jelentősen meghaladja a központi bank által előirányzott három százalékot, amelytől mindkét irányban másfél százalékkal lehet eltérni.
A kormány határozata szerint a gyártók a következő két hónapban sem szállíthatnak az átlagosnál kevesebb árut a boltokba. Az intézkedések megszegéséért magas pénzbírság, illetve a kereskedelmi tevékenységtől történő eltiltás jár. (Markovics Annamária, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Májusban lassult az éves infláció az euróövezetben és az EU-ban
Az euróövezetben és az Európai Unióban is lassult az éves…
Tovább olvasom >K&H: jövőre 2,5-3 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5…
Tovább olvasom >Spanyolországban héthavi mélypontra mérséklődött a fogyasztói árak növekedése májusban
Spanyolországban a fogyasztói árak éves növekedése 2,0 százalékra, tavaly október…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >K&H: hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők
Elindult a K&H Értékpapír – befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel…
Tovább olvasom >Fokhagyma az európai piacokon: Miért nem garantál alacsony árakat a bőséges kínai termés?
Bár Kína idén kiemelkedő fokhagymatermést könyvelhet el, az európai fogyasztók…
Tovább olvasom >