A SZÉP-kártya teszi ki a cafeteria több mint kétharmadát
Noha a munkáltatók többsége az idén is megtartotta a tavaly kínált cafeteria-elemek zömét, adóelőnye miatt a SZÉP-kártya, illetve a pénzkifizetés teszi ki a teljes cafeteria-juttatások 96 százalékát – derül ki a BDO Magyarország adataiból.
A könyvvizsgáló és tanácsadó cég közleménye szerint a felmérés közel ezer munkavállaló idei választásait összegzi, ők valamennyien a BDO cafeteria-tanácsadási szolgáltatását igénybe vevő vállalatok alkalmazottai. Bár az adatok országos szinten nem tekinthetők reprezentatívnak, a BDO szerint a felmérésből számos fontos következtetés leszűrhető.
A mintában szereplő cégeknél az átlagos havi cafeteria-juttatás idén 30 310 forint, ami éves szinten közel 364 ezer forintot tesz ki.
A SZÉP-kártya részesedése a cafeteria-juttatások összértékén belül elérte a 68 százalékot, míg 2018-ban csupán 38, tavaly pedig 54 százalék volt. Az idén is a vendéglátás alszámla a legnépszerűbb 38 százalékkal, míg a szálláshely 23, a szabadidő alszámla 7 százalékos részarányt képvisel.
A SZÉP-kártya térhódítása a tanácsadó cég szerint nem meglepő annak ismeretében, hogy egyedül ez a juttatási forma tarthatta meg kedvezményes adózását a legnépszerűbb cafeteria-elemek közül 2019 óta (jelenleg 15 százalék szja és 17,5 százalék szociális hozzájárulás terheli). Emiatt tudott idén a munkabérrel azonos mértékben adóztatott pénzkifizetés rovására is növekedni – írják.
A pénzkifizetés a visszaesés ellenére továbbra is a teljes cafeteria-érték 28 százalékát képviseli (2019-ben 40 százalék volt a részesedése). Ennek a népszerűségnek az az oka, hogy az alacsonyabb keresetű munkavállalók az üdülési juttatással szemben a hétköznapi kiadásokat támogató, azonnal elkölthető elemeket preferálják, akár alacsonyabb összegű juttatás formájában is.
Noha a pénzkifizetés adózása immár nem tér el a munkabérétől, a cégek mindegyike fenntartotta ezt a lehetőséget, sőt, egy részük a többlet adóteher egy részét vagy egészét is átvállalta. Ennek több oka is van: a béren kívüli juttatások motivációs hatása jóval hosszabb ideig érvényesül, mint egy hasonló mértékű béremelésé, másrészt az alapbérbe épített juttatás megemelte volna egy sor bérhez kötődő juttatásnak, például a túlóradíjnak az összegét is – mutat rá a BDO.
Az idei évre szóló cafeteria-juttatások fennmaradó 4 százalékát önkéntes egészség- és nyugdíjpénztári befizetésekre (együttesen 2,8 százalék), helyi közlekedési bérletek térítésére (1,1 százalék), bölcsődei-óvodai költségtérítésre (0,6 százalék), ajándékkártyára (0,2 százalék), illetve kulturális szolgáltatásra és sportrendezvény-belépőre (együttesen 0,3 százalék) fordították.
A korábbi sokszínű cafeteria-paletta mára egyértelműen a SZÉP-kártyára és a pénzkifizetésre redukálódott – magyarázza Nagy Petra, a BDO Magyarország cafeteria és relokációs munkatársa. Ennek ellenére a vállalatok többsége továbbra sem tervezi cafeteria-rendszerének átalakítását, racionalizálását, amivel azt kívánják üzenni munkavállalóik felé, hogy ezentúl sem korlátozzák választási lehetőségeiket. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NGM: a SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025…
Tovább olvasom >A SZÉP-kártya, az egészségpénztári tagság és az áruhitel is növeli a költési hajlandóságot
A Széchenyi Pihenőkártya mindennapok része: a SZÉP kártya tulajdonos magyarok…
Tovább olvasom >Optimista tervekkel vág neki 2025-nek a DIEGO
Erősödő árérzékenység, kiszámíthatatlan szabályozási környezet és új vásárlói szokások –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hő a mélyből: kiaknázatlan kincs a magyar geotermia
Bár Magyarország kiváló geotermikus adottságokkal rendelkezik, a termálhő jelenleg csak…
Tovább olvasom >A fenntartható turizmus fejlesztését segítő uniós program indult Szegeden
A fenntartható turizmus fejlesztését segítő, 2,5 millió eurós (mintegy egymilliárd…
Tovább olvasom >A vendéglátóhely-nevek és a brit humor – A nap képe
Az angolok imádják a(z angol) humort, láthatóan még a vendéglátóhelyek…
Tovább olvasom >