A SZÉP kártya kiterjesztését kéri a Magyar Fürdőszövetség
A Magyar Fürdőszövetség azt kéri a parlamenttől, hogy az üdülési csekket felváltó Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) alszámlái között legyen átjárhatóság, és a kártyát fogadhassák el az uszodák is – mondta Juhász Szabolcs főtitkár sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
A mostani korlátok között a SZÉP kártyából származó bevétel az első félévben mindössze a negyede volt az üdülési csekk bevételének tavaly ugyanebben az időszakban. Az üdülési csekk bevétel 3,6 milliárd forint volt a múlt évben, a fürdők éves bevételének 15 százalékát tette ki – tette hozzá a főtitkár.
A fürdőszolgáltatások a SZÉP kártya rekreációs alszámlájára kerültek, ez megnehezíti az igénybevételt a szövetség szerint, ezért javasolja az alszámlák közti átjárhatóságot.
Júniusban a SZÉP kártyából származó bevétel már csak 20 százalékkal volt kevesebb a tavaly júniusi üdülési csekk forgalomhoz képest, várhatóan másfél-két év kell ahhoz, hogy a kártyaforgalom elérje a csekkét – vélte Juhász Szabolcs. A főtitkár bejelentette: augusztus 10-én újra megrendezik a strandok éjszakáját. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Vidéki vendéglátóhelyek támogatása
13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek,…
Tovább olvasom >9 milliárd forint a K&H SZÉP kártyákon
Hónapról hónapra növekszik a K&H SZÉP kártya forgalom, de még…
Tovább olvasom >Időben kezdik
Kortársaiktól tanulják meg a helyes táplálkozást az iskolások a Magyar…
Tovább olvasom >