A Szent László-patak fenntartható vízgazdálkodására 1,4 milliárd forintot fordítanak
A Szent László-patak rehabilitációja című projekt befejezését követően folytatódik a vízfolyás rendezése a Szent László-patak fenntartható vízgazdálkodása címmel, utóbbira 1,4 milliárd forint uniós és hazai forrást használnak fel – tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csütörtökön az MTI-t.

(Fotó: Pixabay)
Közleményük szerint Környezeti és energiahatékonysági operatív programban (Kehop) elnyert támogatással a mezőgazdasági vízszolgáltatás biztonságának növelése érdekében olyan beruházások valósulnak meg, melyek javítják a jelenlegi és az újabb vízigények kielégítésének műszaki feltételeit. Emlékeztettek arra, hogy a Szent László-patak teljes körű fejlesztése utoljára 1985-1988 között valósult meg, ezúttal az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság konzorciumi együttműködésében végzik el a munkálatokat. A projekt során megvalósul a mederben lévő, rossz állapotú műtárgyak (duzzasztók, zsilipek) felújítása és a műtárgyak üzemrendjének felülvizsgálata is, ezáltal javulnak a vízkészlet-szabályozás feltételei. A mederrendezést követően a medret kísérő növényzetet telepítenek, amellyel csökkenthető a mezőgazdaságból származó erózió, a tápanyag és növényvédő szer bemosódás, továbbá a víztér árnyékolásával elősegíti a párolgás csökkentését is.
A mederrendezési és műtárgy rekonstrukciós munkák mellett vízkormányzó műtárgyak és vízhiánymonitoring-állomás létesül a vízgyűjtő területen. A kivitelezési munkák jelenleg több helyszínen, párhuzamosan zajlanak, a projekt várhatóan március végén fejeződik be.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 100 milliárd forintból fejlődhet tovább az élelmiszeripar
Megszülettek az első támogatói döntések a komplex élelmiszeripari fejlesztések kapcsán,…
Tovább olvasom >Kivárás van – bizalom kevésbé
Makrogazdasági kitekintés az Egyensúly Intézet I. negyedéves elemzésében Lassuló GDP-növekedés,…
Tovább olvasom >A mezőgazdasági beruházások 42 százalékát épületekre és építményekre fordították 2024-ben
A KSH előzetes adatai szerint 669,4 milliárd forint volt a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >