A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére
Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

(Fotó: AM/Fekete István)
A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy a parajdi bányakatasztrófa felszínre hozta és megerősítette az összetartozás érzését, az összefogás, a segíteni akarás szándékát. Május végén a megáradt Korond-patak elárasztotta a bányát, víz öntötte el a járatokat, omlás keletkezett. A víz beletaposott abba, amit az ember hosszú évszázadokon át felépített. Nemcsak a bánya falai roppantak meg, hanem emberi sorsok is. Veszélybe került az itt élők megélhetése, a föld és a vetés – emelte ki Nagy István. Hozzátette, ebben a helyzetben kiemelten fontos, hogy Székelyföldön az itt élő testvéreink mindig számíthatnak az anyaországra, a magyar kormányra. Nem csak szavakkal, hanem tettekkel is segítjük azokat az alsósófalvi gazdálkodókat, akiknek a földjén gátakat építettek a víz elleni védekezés során. A Székelyföldi Agrár Szolidaritási Program keretében ugyanis 300 zsák búzát adtunk át a helyi termelőknek – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, amíg van tudás, amíg van szándék, amíg itt vagyunk egymásnak, addig mindig van remény is. Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a külhoni gazdálkodók támogatására, hogy biztosítsa számukra a szülőföldön való boldogulást. Kezdeményezéseinkkel évről évre egyre több gazdálkodót érünk el a Kárpát-medence magyarlakta területein. Külhoni ösztöndíj- és gyakornok programjaink a fiataloknak is lehetőségeket biztosítanak. A Kárpát-medencei Falugazdász Hálózat pedig valódi sikertörténet – sorolta Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magosz-NAK: elfogadhatatlan Brüsszel nyomásgyakorlása a Mercosur-megállapodás kapcsán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hagyomány és innováció: Az ország legszebb gyümölcstermesztő birtokának adott át díjat a Greenman
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >