A szegény országokban magas maradt az élelmiszerár
Az élelmiszerárak már sohasem térnek vissza a két évvel ezelőtti árrobbanást megelőző szintre – állapítja meg egy ENSZ-jelentés. A fejlett országokban a válság enyhültével ismét drágulnak az élelmiszerek, a fejlődőknél magasan ragadtak be az árak.
Az alapvető élelmiszerek még mindig rendkívül drágák a fejlődő országokban, annak ellenére, hogy az utóbbi időben csökkentek a nemzetközi piaci árak, és jók az idei terméskilátások – állapítja meg az ENSZ mezőgazdasági és élelmezési szervezete (FAO). Sok országban az egy évvel korábbi, rekordszinten ragadtak be az árak, vagy azt is meghaladják. Hagyományosan rossz a helyzet a szubszaharai térségben, de Ázsiában, Latin-Amerikában és a karibi térségben is az alapvető élelmiszerek 40-80 százalékánál 25 százalékkal többet kell fizetni.
A magas árak okozói között az ingadozó hozamokat, az importélelmiszerek mennyiségének és beérkezésének esetlegességét, a polgárháborús, törzsi villongásokat, a nemzeti valuták elértéktelenedését és a magas szállítási költséget említi a jelentés. Az idén az emberiség hatoda, egymilliárd ember nap mint nap éhezik. Az éhezők tábora egy év alatt százmillióval nőtt.
Magyarországon júniusban 3,7 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel ezelőtt, ezen belül az élelmiszerek az átlagot meghaladóan, 5,9 százalékkal drágultak – írja a Népszabadság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >