A Széchenyi Kártya az UniCredit Banknál is igényelhető
A vállalkozások számára alapvető feladat, hogy a napi működéshez szükséges keret biztosításán túl a piacképességhez szükséges fejlesztések finanszírozását is megteremtsék. Török Eszter, az UniCredit Bank kisvállalati szegmensének vezetője szerint ma már a versenyképes vállalkozások számára is nélkülözhetetlen a külső, banki források bevonása a finanszírozásba. Erre az egyik legnépszerűbb lehetőség a Széchenyi Kártya folyószámlahitel.
T. E.: – Az ügyféligényekhez igazodóan bankunk első körben a Széchenyi Kártya folyószámlahitelt tette elérhetővé az ügyfelek részére. Kisvállalati ügyfélkörünk kifejezetten igényli ezt a rövid távú finanszírozást biztosító, kedvezményes kamatozású, állami támogatás mellett nyújtott folyószámlahitel-konstrukciót. A Széchenyi Kártyát sokan keresik, hiszen szabadon felhasználható hitellehetőséget jelent, és összege 500 ezertől 25 millió forintig terjedhet.
Hogyan is működik ez a konstrukció?
T. E.: – A Széchenyi Kártya egyesíti a hitel- és a bankkártyák előnyeit. A hitel igénybevétele, törlesztése és a kamatfizetés automatikusan történik. A vállalkozó a bankkártyájával bárhol hozzáférhet hitelkeretéhez és használhatja készpénzfelvételre, bankkártyás fizetésre. Így a likviditási problémák rugalmasan áthidalhatók, hiszen a keret szabadon felhasználható arra a célra, amelyre a vállalkozásnak éppen akkor szüksége van.
Mit ad hozzá pluszként az UniCredit Bank a Széchenyi Kártya lehetőségeihez?
T. E.: – A Széchenyi Kártyához kapcsolódó, újonnan nyitott forintszámla nyitási díját most elengedjük, sőt, az első 3 havi zárlati díjat is. Sokan tudják már, hogy akciónk keretében ügyfeleink díjmentesen vehetnek fel készpénzt az UniCredit készpénzkiadó automatákból itthon és további 17 országban. Ezt az előnyt természetesen a Széchenyi Kártyánál is kihasználhatják ügyfeleink. Az Európai Unión belüli pénzforgalom pedig az EU-átutalás szolgáltatásunkkal kedvezményes díjszabás mellett, külön díj felszámítása nélkül és hatékonyan kezelhető.
Mi a módja a hitelkeret igénylésének? Hová forduljon az a vállalkozó, aki az UniCredit Banknál szeretné igénybe venni a Széchenyi Kártyát?
T. E.: – A hiteligénylést a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), a Területi Kereskedelmi és Iparkamarák, illetve a KA-VOSZ Zrt. regisztrációs irodáiban kell benyújtani. A szükséges dokumentumok benyújtása után a regisztrációs iroda továbbítja a hitelkérelmet bankunk munkatársainak. Bankfiókjainkban tanácsadóink az igénylési feltételekkel kapcsolatban és személyes hiteltanácsadással is a vállalkozók rendelkezésére állnak, illetve ha az ügyfél igényli, előzetes banki előminősítésre is van lehetőség. A pozitív hitelbírálat esetén bankunk köti meg a vállalkozóval a hitelszerződést, és ezután máris rendelkezésére bocsátjuk a jóváhagyott hitelkeretet. Igazán egyszerű. (X)
További információ:
06 40 50 40 50
www.unicreditbank.hu/szechenyikartya
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A piaci kihívások mellett is növekedni tudott a BioTechUSA-cégcsoport
Közzétette éves jelentését a tisztán hazai tulajdonú BioTechUSA-cégcsoport: a gazdasági…
Tovább olvasom >Megújult a KOMETA – Jó étellel a jó életért
Buona vita!, azaz jó élet lett az olasz gyökerekkel is…
Tovább olvasom >Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU
Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így…
Tovább olvasom >