A szaúd-arábiai piac örömmel látja a magyar know-how-t
A Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter (HSD Cluster) első alkalommal rendezte meg nyílt napját, amelyen a résztvevők betekintést nyerhettek a Klaszter működésébe, jövőképébe és célkitűzéseibe. Az esemény különleges vendége volt Faragó Sándor, Magyarország külgazdasági és kereskedelmi attaséja, aki a szaúd-arábiai piacban rejlő lehetőségekről és a magyar vállalkozások számára elengedhetetlen közös fellépésről beszélt.
„A szaúdi piac nagyon igényli a nyugati know-how elsajátítását, de magyarként úgy tudunk megfelelően piacra lépni, ha nem egyedül tesszük. Ehhez nyújt kiemelt támogatást a Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter”
– emelte ki Faragó Sándor, akinek kiemelkedő szerepe van a rijádi nagykövetséggel közös fáradhatatlan munkában.
A Klaszter célja, hogy tartós és értékes üzleti kapcsolatokat alakítson ki a Közép-Kelet-Európa és a Közel-Kelet régiók között. Az alapítás óta eltelt időszakban már közel tíz vállalat csatlakozott a Klaszterhez, amelyek együttesen mintegy 1000 munkavállalót foglalkoztatnak.
A nyílt nap szakmai programjának egyik kiemelt előadása Rashed Daher professzor nevéhez fűződött, aki az arab üzleti kultúra, tárgyalási stratégiák és piaci sajátosságok világába kalauzolta el a résztvevőket. Előadásával hozzájárult a hallgatóság mélyebb megértéséhez a szaúdi piac működéséről, ezzel segítve a magyar vállalatokat a sikeres piacra lépésben.
A Magyar-Szaúd-Arábiai Digitalizációs Klaszter elkötelezett egy olyan hálózat kiépítése iránt, amely lehetővé teszi a magyar és a szaúd-arábiai digitalizációval foglalkozó vállalkozások számára, hogy betekintést nyerjenek egymás üzleti gyakorlataiba és kultúrájába. „Ez az együttműködés hidat épít a két régió között, és egyengeti az utat a globális és regionális szintű hatékonyabb partnerségek felé” – emelte ki Sárdi Attila, a Klaszter titkára.
A nyílt nap sikere jól mutatja, hogy komoly igény van egy olyan együttműködési platformra, amely segíti a két régió közötti gazdasági és technológiai kapcsolatok erősítését. A HSD Cluster ebben kulcsszerepet vállal, és hosszú távon is elkötelezett a digitalizációban rejlő lehetőségek kiaknázása mellett.
Kapcsolódó cikkeink
KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Az uniós rangsor végén kullog Magyarország a pénzügyi elégedettség terén
Az Eurostat 2022-es adatai szerint Magyarország továbbra is az Európai…
Tovább olvasom >Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
Augusztusban váratlan javulással több mint egy éve a legnagyobb aktivitást…
Tovább olvasom >További cikkeink
GVH: az árréscsökkentés mérsékelte az árakat, az OKSZ bírálatát vitatják
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közlése szerint az árréscsökkentés eredményes volt,…
Tovább olvasom >Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >Meghosszabbította a kormány az árrésstopot
Orbán Viktor a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban jelentette be, hogy…
Tovább olvasom >