A szakképzett munkaerő a vidék erejének egyik alapja
A szakképzett munkaerő a vidék erejének egyik alapja, hiszen a korszerű képzettség jó megélhetést biztosítva elősegíti a vidéki lakosság helyben maradását és mérsékli a vidék elnéptelenedését – jelentette ki az Agrárminisztérium miniszterhelyettese csütörtökön, az Agrárszakképzési Országos Tanévnyitón, Gyomaendrődön.

(Fotó: AM/Fekete István)
Farkas Sándor a 10 éve a tárca fenntartásába került helyi Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban tartott ünnepségen kiemelte: fontos, hogy minél több vidéken élő ember találja meg az agrárágazatban saját maga és családja boldogulását. Hozzátette: a koronavírus világjárvány, majd az orosz-ukrán háború megmutatta, mekkora szükség van a magyar gazdák munkájára és a hazai élelmiszeriparra, ezért a kormány nemzetbiztonsági kérdésként tekint az agrárium fejlesztésére.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta: az agrárium, az élelmiszeripar ma is a megélhetés alapja és az marad a jövőben is
Ezért, aki az agrárszakképzés mellett tette le a voksát, felelősségteljes és egyben felemelő életcélt választ. Olyat, amely számtalan lehetőséget, újítást és sikert hordoz magában, hiszen az ágazat jelentős átalakuláson és fejlődésen megy keresztül. Az új, innovatív eljárások, az informatikai eszközök és modern gépek számos területen új utakat, lehetőségeket nyitottak meg. Kiemelt feladatnak nevezte, hogy a jövő élelmiszeripari szakemberei színvonalas, a kor elvárásainak megfelelő képzést kapjanak, és a jelen, illetve jövő kihívásai közt is helytálló tudással gyarapodhassanak. Az új szakképzési rendszer az élelmiszeripar terén is megteremtette ennek alapjait – fűzte hozzá. A kormány fokozott figyelmet fordít a szakképzés folyamatos megújítására – mondta Farkas Sándor. Szavai szerint a duális rendszerrel olyan modellt dolgoztak ki és vezettek be, amely mind az elméleti, mind a gyakorlati képzésre nagy hangsúlyt fektet, és lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok valós gazdasági környezetben tegyenek szert a szükséges gyakorlati tudásra. A magyar szakképzés egyszerre biztosít versenyképes tudást, jó elméleti alapokat és megfelelő gyakorlatot, amely kiváló ajánlólevél a munka világában – húzta alá.
Egyre több a jelentkező
Horváth József, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum főigazgatója közölte: az előző tanévhez képest intézményeikbe 50 százalékkal többen iratkoztak be. Az országos tendenciáknak megfelelően itt is a legnépszerűbb a mezőgazdasági és erdészeti ágazat, melyet az élelmiszeripari követ. Davidovics László, a Bethlen Gábor Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója az eseményen jelezte: az intézmény tanulói létszáma meghaladja az 580-at, ebből 295 az új beiratkozó. Takács Árpád, Békés vármegye főispánja kifejtette: a kormány nem csupán a szavak szintjén tekint a vidéken élőkre és a gazdatársadalomra stratégiai partnerként. A mai tanévnyitó azt üzeni: a kabinet és a szaktárca a gyakorlatban is támogatja és elismeri a vidék és az agrárium teljesítményét, jelentőségét.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Rekordméretű élelmiszergyűjtést szervez a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pénteken és szombaton
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett pénteki és szombati adománygyűjtésen…
Tovább olvasom >A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >