A szakértők szerint már idén újra nyereséges lehet a kukoricatermelés
Az elmúlt év eseményei sok hazai kukoricatermelőt elbizonytalanítottak, miközben a szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az idei évben már eddig is csapadékosabb időjárásnak, a megfelelő vetőmagfajtáknak, valamint a magyarországi feldolgozóipar által biztosított stabil felvevőpiacnak és az ukrán szállítmányok okozta zavarok enyhülésének köszönhetően a kukorica idén szép hasznot hozhat a gazdáknak. A kereslet a kukoricára továbbra is biztosított: a hazai biofinomítók, mint például a Dunaföldváron működő Pannonia Bio évek óta a magyar gazdálkodók megbízható, állandó felvásárló partnere.

(Fotó: Pixabay)
A tavalyi történelmi aszály 240 ezer hektáron gyakorlatilag megsemmisítette a kukoricatermést, az orosz-ukrán háború következményeként a szomszédból érkező szállítmányok a biztosították a folyamatos alapanyag-ellátást, ami ágazattól függően kit jól, kit pedig negatívan érintett. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) friss összegzése szerint 2022-ben a szárazság jelentősen visszavetette a hozamokat, ezért Magyarország, amely hagyományosan exportőrnek számít ezen a területen, komoly importra szorult. A behozott kukorica mennyisége az év végéig átlépte a másfél millió tonnát, ami csaknem négyszeresen meghaladja a 2021-es 400 ezer tonnát. Az aszály ellenére 1,87 millió tonna kukorica így is elhagyta az országot, valószínűleg még a korábbi készletekből. Magyarországon az AKI PÁIR adatai szerint átlagosan 96,8 ezer forint/tonna termelői áron cserélt gazdát a takarmánykukorica március első hetében. Ez ugyan még csaknem 5 százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit, de a szakértők már rövid távon valószínűsítenek pozitív irányú elmozdulás az árakban.
Javuló időjárási kilátások, szárazságtűrő hibridek
A népi bölcsesség szerint tíz egymást követő évből háromban „szenved” a kukorica a szárazságtól, ezen már nagyjából túlestünk az elmúlt időszakban. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) megfigyelésen alapuló idei csapadékadatok is biztatóak. Tavaly szeptemberben, novemberben és decemberben is sok eső esett, és ebből a szempontból jól kezdődött az év. Január első 10 napjában az ország egyes részein az átlagos teljes januári csapadékmennyiség lehullott, sőt, az OMSZ jelentése szerint a Veszprém vármegyei Bakonybélben új rekord is született. Aki kukoricával tervez tavasszal, az ország nagyobb részében nedvesebb talajba vethet és megalapozottan számíthat a további csapadék-utánpótlásra. Ez önmagában nem garancia a szárazság elkerülésére, de biztató jel. A szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy a termőterület jellemzőitől függően érdemes az aszályt jobban tűrő vetőmagfajtákat, majd az időjárásnak megfelelő védekezési módot választani, amiben a falugazdászok és más szakemberek tudnak segíteni a bizonytalan gazdáknak.
Stabil felvevőpiac, biztos partner
„Minden előrejelzés azt mutatja, hogy a bizonytalanságok miatt idén csökken a kukorica vetésterülete. Azt azonban fontos tudni, hogy a hazai feldolgozóipar biztos felvevőpiacot kínál a termésnek. A korábbi évekhez hasonlóan a Pannonia Bio, amely stratégiai területnek tekinti a mezőgazdaság és az élelmiszeripar dinamikusan növekvő fehérjeigényének kiszolgálását, idén is nagyságrendileg egymillió tonna kukorica felvásárlását tervezi, és ebben változatlanul számít a magyar gazdák együttműködésére” – mondja Lengyel Zsolt, a Pannónia Bio, kereskedelmi igazgatója.
A gazdák elbizonytalanodásában az Ukrajnából érkező és az országban rekedő szállítmányok is szerepet játszottak. A friss hírek szerint a helyzet idén enyhülhet, mivel az ottani vetésterület jelentősen csökken és a tavaszi munkálatok csúsznak.
Kapcsolódó cikkeink
Aszályszorongás a köbön: a kukorica, a burgonya és az alma a legveszélyeztetettebbek
Az idei nyári aszály már most is érezteti hatását a…
Tovább olvasom >Csökkenő hozamvárakozások a főbb kukoricatermelő tagországokban
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit 4…
Tovább olvasom >Emelkedtek a borárak 2025 első felében
Az AKI PÁIR adatai szerint a belföldön termelt és belföldön…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >Gulyás Gergely: kiterjeszti a kormány a kistelepülési élelmiszerüzletek támogatási programját
Kiterjeszti a kormány az 5000 fő alatti településeken indult élelmiszerüzlet-támogatási…
Tovább olvasom >