A szabadba invitál a PICK tavaszi kampánya
2023-ban mindenki megismerhette az ízemlék szó fogalmát. A PICK Téliszalámi jellegzetes íze képes arra, hogy nagyon intenzíven idézzen fel számunkra kellemes pillanatokat, ezeket hívjuk ízemlékeknek. A PICK 2023-as image filmjének jelenetei ilyen, a múlt kollektív, mégis személyesen átélt nagy pillanatait sorjázták, mint a legendás ’86-os Queen koncert, Farkas Bertalan felejthetetlen űrutazása, a nagy sporteseményeken való közös szurkolás, vagy a híres ’99-es teljes napfogyatkozás, ahol a PICK szalámik mindig velünk voltak. A múlt ízemlékeinek felidézése mellett azonban az is fontos, hogy a jelenben is megéljünk olyan emlékezetes momentumokat, amelyek a jövő ízemlékei lesznek. Erre pedig mi sem kiválóbb helyszín, mint a természet.
A PICK márka célja tehát, hogy arra buzdítsa az embereket, a fiatalokat, mozduljanak ki a négy fal közül, a számítógépek mögül, és gyűjtsenek minél több élményt a szabadban. A hátizsákokból pedig nem hiányozhat a minőségi útravaló, a PICK szalámis szendvics sem, ezért a szabadba invitálás kiváló platform a márka számára.
A tavaszi kampányban a – már említett – tavalyi image film Napfogyatkozás jelenetét vitték tovább, párhuzamba állítva a jelennel: ugyan az évek során sok minden változik, de a közösen megélt pillanatok ugyanúgy felbecsülhetetlen értékek, a PICK szalámik és a szabadban töltött idő élménye pedig időtlen.
A szabadba csalogató kampánymegjelenések mellett egyedi promóciót is terveztek, hogy a kampány üzenete még inkább életre keljen. A promóciós időszak alatt a rudas PICK Téliszalámik mellé limitált ajándékként kétféle szabadtéri ízemléket megjelenítő tízórais zsákot csomagoltak, melyekben a túrázók magukkal vihetik a szendvicseket. A tízórais zsákokat pedig a neves kortárs grafikus, Kárpáti Tibor jellegzetes pixel grafikái díszítik. A grafikussal nem először dolgozott együtt a márka, ő volt korábban a PICK és a MOME közös ÍZ-EMLÉK-KÉPEK grafikai pályázatának nyertese is.
És ha már túrázás, akkor a fiatal generáció sem maradhat ki: hamarosan a fiatalok egyik kedvenc zenekara exkluzív zenei tartalommal invitálja túrázásra rajongóit.
Kapcsolódó cikkeink
“Franco sportos. Legyél te is frankó!” üzenettel indítja az évet és ösztönöz életmódváltásra a BioTechUSA
Európa egyik legnagyobb étrendkiegészítő és speciális élelmiszer gyártó- és forgalmazójaként…
Tovább olvasom >Új kommunikációs kampányt indít a dm – A dm bátorít, hogy #egészenén legyek
Az #egészenén címmel a dm tizenkét országban indít egy új…
Tovább olvasom >„Mindannyian különbözőek vagyunk” – A Pepco szívhez szóló karácsonyi kampánya
A Pepco idei karácsonyi kampánya a „Mindannyian különbözőek vagyunk” szlogennel…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >