A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra
A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.
A közlemény szerint Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára szombaton a Hajdúnánáson tartott Strucc szakmai napon hangsúlyozta, hogy van jövője a magyar mezőgazdaságnak, benne az állattenyésztésnek, így a strucctenyésztésnek is, hiszen az ezekből az állatokból előállítható különleges termékek a hazai és a külpiacokon is egyre növekvő érdeklődésre számíthatnak.
Mint írták, Farkas Sándor elmondta, hogy az új támogatási ciklusban is kiemelt figyelmet fordítanak az állattartással foglalkozó gazdálkodók támogatására: az „Állattartó telepek fejlesztésének támogatása” című felhívás esetén az elnyerhető támogatási összeg minimum 200 millió, maximum 5 milliárd forint, az „Állattartó telepek megújításának támogatása” című felhívás esetén pedig az elnyerhető maximum összeg 200 millió forint. Ezek a felhívások az állattartó telepek széles köre számára nyitottak lesznek, így strucc- és emutartók is pályázhatnak majd – tették hozzá.
A közlemény szerint az államtitkár ismertette, hogy az Európai Parlament és a Tanács az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló rendelete a futómadarakat a „tenyésztett vad” kategóriába sorolja, levágásuk alapvetően a „háziasított patás állatok” kategóriájába nem tartozó egyéb szárazföldi emlősökkel azonos módon történhet.
Farkas Sándor szerint ez azért fontos, mert az uniós szabályozás, bizonyos feltételek teljesülése esetén, megengedi a tenyésztett vad származás helyén történő levágását, elsődlegesen az állatok kímélete, valamint az állatokat kezelő személyzet védelme érdekében.
Strucc levágatására és húsának értékesítésére Magyarországon a kistermelőknek is lehetőségük van – tették hozzá.
Jelenleg Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben van futómadarak vágására engedélyezett vágóhíd vagy szúrópont, összesen 11 létesítmény vág, illetve darabol futómadarat, ezeken felül 6 létesítmény számára engedélyezett a feldolgozás – áll a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Ismét csökken a tojás ára a Lidl-ben
Idén másodszor csökkenti az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát a Lidl,…
Tovább olvasom >Árrésstop árnyékában: így alakulnak a húsvéti bevásárlás költségei 2025-ben
Az idei húsvéti bevásárlási szezon igazi meglepetése nem a csokinyúl…
Tovább olvasom >Itt a bejelentés: a tejtermékeket és a tojáspiacot is vizsgálja a GVH
Gyorsított ágazati vizsgálatokat indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a tej…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >