A strandszezon nyitánya lesz a Balaton Napja
Ezentúl a Balaton Napja lesz a strandszezon megnyitója, amelyet minden év első olyan pénteki napján tartanak meg, amikor a tó hőmérséklete eléri a 20 fokot. Ilyenkor nemcsak a tóparton, hanem a környezetében is sport és kulturális programokkal várják a vendégeket – mondta az ötletgazda Kardos Gábor, a Balatoni Kör elnöke a Magyar Turizmus Zrt. és több balatoni szervezet által is támogatott kezdeményezésről szerdán az MTI-nek.
A korábbi években többnyire májusban melegedett fel a Balaton 20 fokosra, a tó szerdán 17 fokos volt. A felkészülési idő rövidsége miatt idén még csak jelképes programokra lehet számítani, jövőre viszont országos eseménnyé kívánják bővíteni a Balaton Napját. Idén leghamarabb jövő héten tarthatják az eseményt.
A Balaton Fejlesztési Tanács és a tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség által is támogatott kezdeményezés tervei közt szerepel, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park és az MTA Balatoni Limnológiai Intézetének bevonásával környezettudatossági programokat tartanak majd ezen a napon, amivel felhívják a figyelmet a tó ökológiai védelmének fontosságára, beleértve a Kis-Balatont is.
Kardos Gábor kiemelte: fontos, hogy legyen egy olyan nap, amikor a Balatonnal mint természeti és kulturális értékkel foglalkozik az egész ország, ezért a későbbiekben szeretnék elérni, hogy távolabbi települések is csatlakozzanak a Balaton Napjához tematikus rendezvényekkel, balatoni estekkel, a régióra jellemző ételekkel, borokkal fűszerezve a programjaikat.
Az eseménnyel arra is fel kívánják hívni a figyelmet, hogy a nyári előszezonban a Balaton vize az Adriáénál általában hetekkel előbb melegszik fel 20 fokosra. Az isztriai parton a víz jelenleg két fokkal hidegebb a Balatonénál. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyarországon drágultak legjobban a szállodák és éttermek az EU-ban – olvad a Balaton árelőnye
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megújult turisztikai képzést indít a Visit Hungary és a Magyar Turizmus Akadémia
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lezárult az E-bike Program 2025 pályázati szakasza
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >