A Starbucks meghódítja Kínát
Ezerötszáz kávézója lesz a Starbucksnak 2015-re Kínában – jelentették be a délnyugat-kínai Jünnan (Yunnan) tartomány székhelyén Kunmingban, a helyi kávézó átadási ünnepségén, csütörtökön.
Kunming a 39. kínai város, ahol a Starbucks a 450. kávézóját nyitotta meg. A cég 1999-ben Pekingben kezdte meg Kína meghódítását, s a legnagyobb piacává nőtte már ki magát a kelet-ázsiai ország az Egyesült Államokon kívül.
Kunming választása nem csak azt jelzi, hogy a vállalat a viszonylag kisebb nagyvárosokban is terjeszkedni kíván, hanem azt is, hogy elkötelezte magát a térség kávéiparának fejlesztése iránt – hangoztatta Vang Csin-long (Wang Jinlong), a Starbucks Greater China igazgatótanácsának elnöke. Jünnanban termelik ugyanis a kínai kávé 98 százalékát, a tartományban mintegy 33 ezer hektár kávécserje-ültetvény van. Az itteni kávébab legnagyobb felvásárlója idén már a Starbucks – majdnem 20 százalékkal többet vesznek, mint 2007-ben, s a tendencia folytatódni fog – tájékoztatott Vang.
A cég első önálló kávéültetvényét 2010 végén hozta létre a tartományban. A projekt sikeresen fejlődik, az első termésre nagyjából még három évig kell várni. A Starbucks Jünnanban kívánja megalapítani a gazdálkodók szakmai támogatását végző első ázsiai központját, amely teret ad a cég szakembereinek és a tényleges termesztéssel foglalkozóknak a közvetlen találkozásra, illetve ezen keresztül a szakmai, technológiai tanácsadásra. A cél a termelés mennyiségének és minőségének egyidejű növelése – hangsúlyozta Vang.
Helyi kormányzati források szerint a tartomány több mint 460 millió dollárt kíván a kávéágazatba fektetni, hogy a termelést 2020-ra 200 ezer tonnára növelje – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >