A Starbucks közös kávézással és környezettudatos döntésekkel ünnepli a Föld napját
A Starbucks hisz abban, hogy a példamutatás és az összefogás erejével a fenntarthatósági törekvések látható és érezhető eredményekben teljesedhessenek ki, ennek megfelelően pedig a saját zöld kezdeményezései mellett, vendégeit is a környezetbarát megoldások előtérbe helyezésére ösztönzi. A kávézólánc a Föld napján a környezettudatos döntéseket, és a kávézás fenntarthatóbb jövőjét ünnepli.
A Magyarországon az AmRest által üzemeltetett kávézólánc évek óta azon dolgozik, hogy a kávézás élvezete hozzájáruljon a fenntarthatóbb jövő kialakításához. Ezt a törekvését pedig számos környezettudatos aktivitással mozdítja elő. A bolygó egészségét szolgálja az az italonként érvényesíthető 200 forintos kedvezmény is, amelyet a saját termoszukat vagy reusable cupukat használó vendégei élvezhetnek. Ehhez kapcsolódóan a kávézólánc egy igazán felrázós tavaszi akcióval is kedveskedik azok számára, akik még nem büszkélkedhetnek zöld sellős újrafelhasználható pohárral, vagy csak szeretnék meglepni magukat egy limitált kiadásúval: április 14-27. között bármelyik grande Iced Shaken Espresso mellé egyedi, csak ebben az időszakban elérhető reusable cup kérhető, az energiák összekapcsolódását és a természet tavaszi megújulását szimbolizáló mintával.
zöld területek növeléséhez is hozzájárul. Az elmúlt közel 3 évben a Munch ételmentő platformmal együttműködve jelentős mennyiségű élelmiszer megmentését tette lehetővé, 2021 óta pedig a Közösségi Erdőkért Alapítványt (MyForest) is támogatja. A kezdeményezés során országszerte húsz forintot számol fel minden egyszer használatos pohár árára, amelyből tavaly több mint 63 ezer facsemetét ültettek el.
„A fenntartható jövő megvalósulásáért nem csupán a Föld napján, hanem egész évben kell tennünk. Ráadásul a globális változásokért közös összefogásra van szükség. Épp ezért vezettünk már be több olyan környezettudatos kávéfogyasztási kezdeményezést, amelyekbe vendégeinket is bevonhatjuk. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy a Starbucks kávézás minden nappal egy kicsit jobbá teszi a Földet, zöld megoldásaink kiterjesztésére pedig a jövőben is kiemelt figyelmet fordítunk”
– mondta Nyéki Fanni a Starbucks magyarországi brand managere.
Kapcsolódó cikkeink
A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >Fenntarthatóság és természetvédelem egy nagyberuházásban
Az idén tavasszal nyíló Le Primore Hotel & Spa nemcsak…
Tovább olvasom >KPMG: a magyarországi nagyvállalatok 78 százaléka készített tavaly fenntarthatósági jelentést
A legnagyobb 100 magyarországi nagyvállalat 78 százaléka készített tavaly fenntarthatósági…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >