A Starbucks fokozatosan újranyitná kávézóit
A világ legnagyobb kávézólánca, a Starbucks március közepén zárta be üzleteit az Egyesült Államokban. Most viszont a vállalatnál stratégiát dolgoznak ki, amely segítségével hamarosan a kávézók többsége újból kinyithatna – olvasható az origo-n.
A Starbucks vezérigazgatója, Kevin Jonhson a dolgozóknak írt levelében kifejtette, hogy jelenleg folyamatosan követik a koronavírussal kapcsolatos híreket és a helyi viszonyok alapján hozzák majd meg a döntést a kávézók újbóli megnyitásával kapcsolatban.
Jonhson kiemelte, hogy ez a folyamat nagyon komplex, ezért folyamatosan vizsgálják és dolgozzák fel a különböző helyekről érkező adatokat. Az
újranyitást négy dolog befolyásolja majd: a helyi járványügyi helyzet, a kormány és a helyi vezetés ajánlása, a közösség álláspontja, valamint az, hogy mennyire állnak készen az adott térség kávézói a működés újraindítására.
A cégvezető elmondta, hogy a Starbucks ezen pontok alapján kezdte meg újranyitni a kávézókat Kínában. Az Egyesült Államokban a kávézóláncnak 15 ezer boltja van, ezek közül sokan már átálltak a házhozszállításra, de az üzletek előtt is fel lehet venni a rendelést.
Johnson szerint az Egyesült Államokban is fokozatosan fogják megnyitni a boltokat a vásárlók előtt, ahogyan azt Kínában is tették.
Azonban országszerte eltérések lehetnek, hiszen nem mindenhol azonos a járvány lefolyása és intenzitása. Így előfordulhat, hogy államok, sőt városok között is komoly különbségek lehetnek a megnyitni szánt kávézók számában. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Starbucks: üzletbezárások és elbocsátások Észak-Amerikában, milliárdos átszervezés indul
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább szigorítják a dohányzás szabályait Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robusztus változás a kávéknál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Közös ünnep és felelősség a Tokaji Borvidék Örökség Napja
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Huszonkilencedik alkalommal „nyitják nagyra kapuikat a magyar erdők”
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Gyors ütemben fogynak a szabad szálláshelyek a téli szezonra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >