A SPAR kapta az először átadott Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat
Első alkalommal adták át a Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat, az elismeréssel az egészséges és biztonságos magyar termékek piacra juttatását ismerik el, amelyet a SPAR Magyarország Kft.-nek ítéltek – fogalmazott az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára szerdán, Tapolcán.
Farkas Sándor a négynapos élelmiszerkereskedelmi konferencia második napján megrendezett díjátadó ünnepségen azt hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdasági termelésben meglévő mintegy 40 százalékos tartalék kiaknázható lenne, ha „az üzleti szemléletet a termelői oldalhoz közelítenék”, azaz kihasználnák a piaci szereplők közötti együttműködés lehetőségét, valamint megjelenne a gazdálkodásban a digitalizáció, a robotika és a precíziós gazdálkodás.
Ennek eredményeként mintegy 25-30 millió ember számára lenne képes élelmiszert termelni a magyar mezőgazdaság szemben a mai 15 millióval.
A Magyar Termék Nonprofit Kft. és a Trade magazin által alapított Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjat a Magyar Termék Védjegyhasználó cégeinek szavazatai alapján ítélték oda a hazai termékek népszerűsítéséért, értékesítéséért végzett munkáért – fogalmazott a díjátadó ünnepségen Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Mint mondta, 12 üzletlánc vett részt a versenyen. A Magyar Termékekért Kereskedelmi Nívódíjjal járó kézzel készített kerámiaszobrot, Karsay Judit munkáját, a SPAR Magyarország Kft. érdemelte ki, a második helyezett az Auchan Retail Magyarország Kft., a harmadik a Metro Kereskedelmi Kft. lett.
A rendezvényt hagyományteremtő szándékkal hívták életre és a jövőben még nagyobb versenyzői aktivitásra számítanak – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tedd láthatóvá a minőséget! Válaszd a Kiváló Termék védjegyet!
A fogyasztói tudatosság erősödésével nő a kereslet a kiváló minőségű…
Tovább olvasom >Országos összefogásra hív a SPAR – indul az állateledel-gyűjtés a rászoruló négylábúaknak
Idén immár ötödik alkalommal szervezi meg a SPAR Magyarország és…
Tovább olvasom >A fenntartható vásárlásért kampányol a SPAR Szlovéniában
Szlovéniában újabb lépést tett a SPAR a fenntarthatóság felé vezető…
Tovább olvasom >További cikkeink
Mesterséges intelligenciával növeli nyereségét a Kifli.hu anyacége
A mesterséges intelligencia (AI) nem csak a jövő, hanem egy…
Tovább olvasom >Szokatlan illatok és ízek találkozása az Avon és a Flatty kollaborációjában
Különleges érzékszervi élményre hívja a közönséget az AVON, amikor most…
Tovább olvasom >Az MBH Bank és a MOL stratégiai együttműködésre lépett az ATM-hálózat bővítése érdekében
Bár a digitális fizetési megoldások népszerűsége töretlenül növekszik, a lakosság fizetési…
Tovább olvasom >