A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 01. 14. 10:36

A spanyol repülőterek utasforgalma 5,8 százalékkal nőtt tavaly, és meghaladta a 263,7 milliót – közölte a légikikötők üzemeltetéséért felelős AENA vállalat hétfőn.


A 2017-hez viszonyított növekedés 4,1 százalékos volt a nemzetközi járatokon, amelyek több mint 182,5 millió utast szállítottak a múlt évben, és elérte a 10 százalékot a belföldi viszonylatokon. Utóbbiakat 80,4 millióan vették igénybe.
Az országosan 46 repülőteret és két helikopter-állomást működtető cég felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb mértékű utasszám-növekedést a spanyol főváros repülőterén tapasztalták.
Az Adolfo Suárez Madrid-Barajas repülőtér fennállásának legjobb eredményét érte el 57,9 millió utasával, ami 8,4 százalékkal több az egy évvel korábbinál – mutatott rá közleményében az AENA.
A második legforgalmasabb spanyol légikikötő a barcelonai El Prat repülőtér volt 2018-ban, 6,1 százalékos növekedéssel és 50,1 millió utassal szintén megdöntötte korábbi saját rekordját.
A lista harmadik helyén Mallorca szigetének fővárosa, Palma végzett. Repülőterén 29 millió utast fogadott, ami 4 százalékos növekedés a 2017-es eredményéhez képest.
A legnagyobb spanyol repülőtereken 2026-ig jelentős fejlesztési-projektek valósulnak meg, amelyekről még az előző, konzervatív kormány határozott.
Madridban évi 80 milliós utasforgalom elérésének reményében korszerűsítik a legrégebbi három terminált, lehetővé téve a nagyobb repülőgépek fogadását és fokozva a biztonságot.
A 2006-ban átadott 4-es terminálon pedig egyebek mellett bővítik a csomagfeladási és a biztonsági zónát, illetve meghosszabbítják a hozzátartozó szatellit terminált hét új beszállókapuval, elsősorban nagy, interkontinentális járatok számára.
Barcelonában is egy új szatellit terminállal bővül a repülőtér, hogy így elérhesse a 70 milliós kapacitást. (MTI, Fehér Krisztina)

Kapcsolódó cikkeink