A sörfogyasztás a II. negyedévben még nem tért igazán magához
Tíz százalékkal, 1,8 millió hektoliterre csökkent az öt legnagyobb magyar sörgyártó idei második negyedéves forgalma 2019 azonos időszakához képest a vendéglátó és a rendezvény szektor leállása és a vártnál lassabb helyreállása miatt – közölte Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) vezetője az MTI-nek.

Az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát teszik ki
Kántor Sándor elmondta: különösen erős a visszaesés a csapolt söröknél, ahol az eladások az előző év második negyedévének mindössze 35 százalékát, alig 62 ezer hektolitert tettek ki.
Kiemelte, hogy a csökkenés minden termékszegmenst érintett, így az első fél év adatai alapján már látható, hogy idén a korábbi éveknél kevesebb sört értékesít majd a magyar söripar, annak ellenére, hogy a májusi időjárás lényegesen kedvezőbb volt a tavalyinál, és a kiskereskedelemben fellépő magasabb kereslet némileg ellensúlyozni tudta a vendéglátásból kieső forgalmat.
Kántor Sándor kihangsúlyozta, hogy ugyan a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások miatt csökkent a kereslet, azonban egyebek mellett az export tevékenység erősítése segítette a munkavállalói létszám fenntartását.
A söripari vállalatok a nemzetközi tulajdonosi kapcsolataiknak köszönhetően a régióba irányuló exportjukat a belföldi forgalomnál magasabb mértékben tudták fenntartani, így a külföldi eladások csak 4 százalékkal, 6000 hektoliterrel estek a második negyedévben. Ugyanebben az időszakban az import mennyisége látványosan, a korábbi forgalom 29 százalékával, 80 ezer hektoliterrel csökkent, hozzásegítve a magyar sörtermelést a foglalkoztatottság fenntartásához.
A söripar öt legnagyobb vállalata 1597 embert foglalkoztat Magyarországon – ismertette a vezető.
A szövetség 2019.évi jelentése szerint a Magyarországon jelen lévő öt legjelentősebb sörgyártó (Borsodi Sörgyár Kft., Carlsberg Hungary Kft., Dreher Sörgyárak Zrt., Heineken Hungária Zrt., Pécsi Sörfőzde Zrt.) együttes belföldi értékesítése tavaly mintegy 6,216 millió hektoliter volt, 44 ezer hektoliterrel, 0,7 százalékkal kevesebb az előző évinél. A csökkenő forgalom ellenére az iparág több járulékot és adót fizetett be 2019-ben a költségvetésbe, 82,071 milliárd forintot, szemben a 2018-ban befizetett 80,085 milliárd forinttal.
Kapcsolódó cikkeink
Akciós ír sörökkel ünnepli a Szent Patrik napot az Auchan
A mennyiség helyett a minőség felé mozdult el a hazai…
Tovább olvasom >Rekordmennyiségű sört exportált tavaly Csehország
Rekordmennyiségű, 6,13 millió hektoliter sört exportáltak tavaly a csehországi sörgyárak…
Tovább olvasom >Történelmi mélypontra zuhant a sörfogyasztás Németországban
2024-ben a német sörgyártók mindössze 8,3 milliárd liter sört értékesítettek,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nemzetközi árajánlati rendszer – átláthatóbb rendezvényszervezési piac
Nemzetközi árajánlati rendszer bevezetését javasolja a MaReSz a rendezvénypiac számára.…
Tovább olvasom >Túlturizmus Európában: vízágyús tüntetések Barcelonában, tiltások Budapesten
A rövid távú lakáskiadás, a turistahordák és az infrastruktúra túlterheltsége…
Tovább olvasom >Snackek és magassarkúk – A nap képe
A Pekingben dolgozó Yum Tang alkotásai ea magassarkú szandálok..:
Tovább olvasom >