A sherry akrobatamutatványa

Fejlődő hazai borkultúránk mellett is úgy gondoljuk, többségben vannak azok a honfitársaink, akiknek a „sherry” szó hallatán a meggylikőr jut eszébe. Szerencsére mind többen ismerik a spanyol eredetű bort, amelynek karrierje eredetileg az ibériai Jerez régióból indult. Fajtáinak sokszínűsége nem csupán a bor kezelési, tárolási technológiájának különbözőségéből ered, hanem hasonlóan a mi Tokajinkhoz, minőségét mind a talaj fajtája, mind a szőlőtermelés egyéb körülményei meghatározzák.

Érdekes megismerni a sherry érlelésének sajátos mechanizmusát, amely önmagában is – és nem csak borszakértők számára – különleges.

Keveset tudunk arról, hogy hogyan alakulhatott ki az „akrobatikus” érlelési rendszer, melynek neve solera: hogyan jöttek rá a végül bevált „emeletes megoldásra”. Képzeljük el, hogy az egymás tetejére halmozott hordósorok pocakjában változó életkorú borok kotyognak, mégpedig úgy, hogy alul a legöregebb, felül a legújabb termés pihen. Az alsó sorokból kétszer húsz százaléknyit elvesznek, és fölötte lévő sorból pótolják, majd így folytatódik a legfelső sorig, amit végül a legutóbbi szüretből származó borokból töltenek fel. Ebből következik, hogy a borpiramisból sohasem kerül ki tisztán évjáratos sherry.

A sherry népszerűségét egyébként mi sem fémjelzi jobban, minthogy húsz évvel ezelőtt Nagy-Britanniában kedveltebb volt a sörnél. (Hallhattuk is eleget filmekben az ital nevét – annyiszor, hogy a köznyelv még a cherry (ejtsd: cseri) brandy „fantázianevű” meggylikőrt is seri brendi-nek titulálta. Bár népszerűségéből az utóbbi időben jócskán veszített – ennek okát még a szakemberek is csak találgatják – a magyar borértők között kezdi végre megtalálni méltó rangját.

(Képünkön a sherry kitöltésének klasszikus módja látható.)