A sarkvidéki hideg nem kíméli az amerikai agráriumot
A sarkvidékről beáramló jeges levegő vágóhidakat és gabonafeldolgozókat is átmeneti telephelybezárásra kényszerített az Egyesült Államokban. A középnyugati térség hőmérséklete olyan alacsony szintre esett, amilyet a Déli-sarkon mérnek – írja a Reuters nyomán a Világgazdaság Online.
A Cargill, amely a világ legnagyobb gabonaforgalmazói közé tatozik, már bezárta néhány telephelyét az extrém hideg miatt – közölte April Nelson, a cég kommunikációs vezetője. Az egyik legnagyobb kukoricafeldolgozóként is ismert vállalat, az ADM (Archer-Daniels-Midland) bezárta néhány gabonasilóját, és megváltoztatott néhány szállítási útvonalat a térségben – közölte Jackie Anderson, az ADM kommunikációs vezetője.
A Tyson Foods nevű húsipari vállalat hat üzemét zárta be átmenetileg, a cég közlése szerint az extrém hideg már a dolgozók épségét veszélyeztette. A Hormel pedig Austin és Minnesota térségében zárta be a vágóhídjait. A szintén hústermelésben érdekelt Smithfield Foods közleményben tudatta, hogy külön óvintézkedéseket tett a dolgozók és az állatok védelme érdekében – idézte az Agrárszektor.
Amerikában a sajtó arról számol be, hogy a farmereknek a befagyott itatórendszert is melegíteniük kellett.
Az istállók nem mindegyike alkalmas a teljes állomány befogadására, sokszor csak a borjak és a fiatal állatok kapják meg a védettebb helyet, míg a tenyészállatoknak kint kellett a fagyot átvészelniük. A sertésólakban folyamatosan fűtenek, elsősorban a vízvezetékek fagyásmentesen tartása érdekében. A feldolgozás csökkenését jól szemlélteti, hogy – az Egyesült Államok földművelésügyi minisztériumának becslése szerint – a sertésvágás a korábbi 466 ezres állományról egy hét alatt 261 ezerre csökkent. (vg.hu)
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
