A Ryanair erősíti magyarországi jelenlétét
A Ryanair erősíti magyarországi jelenlétét, 2022 nyarán heti 500 budapesti járatot fog üzemeltetni, 150-nel többet, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó nyáron – közölte a légitársaság csütörtökön az MTI-vel.
A közleményben Jason McGuinness, a Ryanair kereskedelmi igazgatója kiemelte, azzal ünneplik budapesti bázisuk megnyitásának tizedik évfordulóját, hogy 2022 nyarára minden idők legnagyobb budapesti menetrendjét hirdetik meg, illetve 200 millió dollár többlet beruházással további két repülőgépet állomásoztatnak a budapesti repülőtéren. Ezzel a légitársaság több mint 800 millió dolláros budapesti beruházása 240 légiközlekedési munkahelyet és 4000 közvetett munkahelyet fog támogatni a budapesti régióban – tájékoztattak.
A Ryanair Budapesten állomásoztatott flottája így az idén nyolc repülőgépre bővül, közülük kettő Boeing 737 8-200 új generációs repülőgép lesz. A bővített flotta összesen 62 útvonalat fog biztosítani, köztük 8 újjal. A célállomások között lesz Stockholm, Krakkó és Torino, valamint növelik a járatsűrűséget a kedvelt nyaralóhelyekre, így Athén, Korfu, Barcelona, Malaga, Palma és Páfosz reptereire.
A közleményben Bogáts Balázs, a Budapest Airport járatfejlesztési vezetője üdvözölte, hogy a Ryanair bizalma a magyar piac iránt a szolgáltatások bővítését eredményezi. Méltatta, hogy a budapesti bázisra érkező két új repülőgép jelentősen hozzájárul majd a szén-dioxid-kibocsátás és a zajszennyezés csökkentéséhez.
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma…
Tovább olvasom >NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >