A rozék világa

A rozéborok fogyasztása – bár piaci részesedésük nem túl jelentős, 1 százalék körüli – az elmúlt években növekvő tendenciát mutat a többi borhoz képest, a gyümölcsös és könnyebb borok iránti kereslet élénkülésével összefüggésben. Ezért is időszerű áttekinteni az ilyen borokkal kapcsolatos ismereteket.Ez a kategória mind a termelők, mind a fogyasztók szempontjából számos nehézséget hordoz. Technológiai oldalról a jó rozé készítése talán az egyik legnehezebb feladat, sok odafigyelést és tapasztalatot igényel, nem beszélve az évjáratok és a fajták hatásáról. Talán ez az egyik oka, hogy nem is sokan vállalkoznak erre, illetve nem minden borvidéken vannak hagyományai ennek a bortípusnak.

Kétarcú karakter
A fogyasztók nehezebben igazodnak el a rozék között, mivel, bár a választék kisebb, de a borok mind színben, mind ízben nagyon sokféle karakterrel rendelkeznek. Gyakori tévhit – ami még nagy borhagyományokkal rendelkező országokban is több helyen tartja magát –, hogy a rozé egyszerűen vörös- és fehérbor keveréke.
Ugyancsak nehezíti a rozék helyzetét, hogy egyszerre hordozzák magukban a könnyű vörös- és a fehérborokra jellemző sajátosságokat. A szín és illat inkább „vörösboros” jegy, de a frissesség, az élénk savtartalom már inkább a fehérekre utal. Sokak számára azt is nehéz eldönteni, hogy milyen alkalommal és ételekkel ajánlott a fogyasztásuk. Ebből a szempontból a rozék „univerzálisnak” tekinthetők, mivel kétarcú karakterük alkalmassá teszi őket mind fehér-, mind könnyebb vörösborok helyettesítésére.

Frissen jók
A rozék fogyasztásának bizonyos szezonalitása figyelhető meg. Ennek egyik oka, hogy a bor viszonylag gyors fejlődésen megy keresztül, és nem őrzi meg olyan hosszú ideig elsődleges karakterét és frissességét. Ezért javasolt általában a rozékat viszonylag hamar, a szüretet követően akár friss borként, illetve a rákövetkező évben elfogyasztani. A másik ok, hogy a könnyű, savas és frissítő jellegű borok fogyasztása inkább a melegebb hónapokra (nyár, tavasz) tevődik, szemben a nehéz, testes vörösborokkal (ősz, tél). A frissesség biztosítása érdekében a töltésekor gyakran némi szén-dioxidot is adagolnak a borhoz. A rozé kerekségének javítására pedig 3-4 gramm/liter cukortartalom beállítása sem ritka. Ilyen például az Ostoros-Novaj-Bor Zrt. Egri kékfrankos, félszáraz rozéja.
Az utóbbi időben több termelő hosszabb ideig eltartott, érlelt rozékat is forgalomba hoz. Ezek, amennyiben a szőlőalapanyag és a technológia is megfelelő volt, kellemesen kerek, gyümölcsösebb borokká érnek, de eltarthatóságuk ezeknek is korlátozott, gyorsabb öregedésük miatt.

Technológiai gyorstalpaló
A rozék csoportosítása leginkább talán a készítésmódjuk alapján lehetséges. A szín erre nemigen alkalmas, mert a fajtától, évjárattól és a technológiától függően a narancsos árnyalattól a hagymahéj színén keresztül a málnáig terjed a színskála.
A rozé alaptechnológiájának a lényege a vörös borszőlő nagyon rövid idejű feldolgozása, ami a színanyagok kioldódásának is rövid időt ad. A készítésmód alapvetően két utat jelent. Az egyik szerint a vörös borszőlőt préselik, és az így nyert mustot azonnal kierjesztik, míg – a Magyarországon is elterjedtebb eljárás alapján – a szőlőt rövidebb-hosszabb ideig héjon áztatják, és ezután erjesztik a mustot (néhány óráig, legfeljebb egy napig). Borvidéktől függően a készítésmódokat többféleképpen nevezik: „egyéjszakás bor”, clairet, saigné, blanc de noir, blush stb. A szőlő rövid áztatását és préselését követően a fehérboroknál alkalmazott eljárásokat követik (erjesztés, borkezelés, érlelés stb.). Ennek a technológiának köszönhető a borok világos, de igen sokféle árnyalatú színe, valamint frissessége és gyümölcsös jellege. Az azonnali préselés eredménye egy könnyebb, világos színű (hagymahéj, tégla stb.) bor, míg a másik eljárás intenzívebb és sötétebb (piros ribiszke, málna stb.), aromagazdagabb borokat ad.
A rozék többsége – részben a technológia miatt is – száraz bor, de vannak félédes változatok is, amelyek egyes borvidékeken (pl. Anjou és Saumur) sikeresnek bizonyultak. A rozépiac igen kis szegmensét képezik a rozé pezsgők, amelyek alapbora rozé, de ezek alapvetően csak választékbővítő termékként találhatók meg.

Gyorsabb termelés, alacsonyabb bevétel
A rozék termelése kevés helyen meghatározó, mivel az ilyen bort termelő borvidékek többsége inkább vörösborairól ismert. Ennek ellenére több példa is közismert, ahol ez a bortípus a legfontosabb: Provence, Tavel (Côtes du Rhône). Különösen igaz ez Provence-ban, aminek emblematikus bora a rozé, és a francia rozépiac közel 50 százalékát uralja. Ugyancsak nagy hagyományok jellemzik Bordeaux-t és Aix en Provence-ot is.
Más országok esetében (pl. Olaszország, Spanyolország) a rozék kevésbé kötődnek olyan mértékig a termőhelyhez, mint Franciaországban, regionális szerepük kisebb. Az USA-ban elterjedtek még a – különösen a Zinfandel fajtából készített – blush típusú rozék (White Zinfandel) is.
Gazdasági szempontból a rozék termelése, elsősorban a termelési ciklus rövidsége miatt viszonylag előnyös (kevesebb pinceművelet, az ászkolás elmaradása miatt a készletek finanszírozása olcsóbb, viszonylag gyorsan piacra kerül stb.), de az elérhető bevétel a termék jellege miatt kisebb az érlelt vörösborokhoz képest. Ugyanakkor a frissesség megőrzése érdekében a rozék szinte kizárólag palackozott formában kerülnek értékesítésre.
A rozéborok piaca nagymértékben eltér a többi borétól, mivel fogyasztásuk jellegzetesen helyi, ami vagy az adott országot, vagy a termőhelyet (pl. Provence) jelenti. A borpiac globalizációja kevéssé érintette ezt a terméket. Ennek oka – az ismeretek hiányán kívül – az is, hogy a termék rövid időn belüli fogyasztásra ajánlott, ami nehezíti a külpiacokra való eljutást.
A rozé szinte kizárólag európai bortípus. A fő termelők és fogyasztók Franciaország, Olaszország, Spanyolország, ahol piaci részesedésük meghaladja a 10 százalékot (valamint, érdekes kivételként, Belgium). Az import Németország, Nagy-Britannia és az USA esetében jelentősebb, de piaci arányuk általában 5 százalék alatt marad.

Fiatalok, nők, újdonságkeresők
Mivel a rozé a „nemzeti” piacok itala, elsősorban a hazai fogyasztói célcsoportoknak szóló promóció lehet a termelők legfontosabb eszköze a fogyasztás növelésére ebben a borpiaci szegmensben. A fogyasztásban – például Franciaországban és Nagy-Britanniában – növekvő érdeklődés figyelhető meg a rozék iránt, ami együtt jár a szezonális jelleg csökkenésével, valamint a borízlés változásával, de a fogyasztási módok miatt inkább az alkalomszerű fogyasztás jellemzi. Ez azt mutatja, hogy egyre többen keresnek új termékeket a „hagyományos” fehér- és vörösborok mellett vagy helyett, mégpedig elsősorban a fehérborokat helyettesítendő.
A rozé fogyasztása egyre népszerűbb a fiatalok, a nők, az újdonságkeresők és a társasági összejövetelek résztvevői körében, ami a borok könnyű érthetőségével, könnyedségével és a „fast-food” életmód ételeihez (pizza stb.) való egyszerűbb társításával magyarázható. Ez ugyanakkor felhívja a figyelmet a borízlés gyors változásaira is, amire a rozé termelőinek is fel kell készülniük.

Nálunk is lehetőség
A magyar rozépiac fejlettsége jelentősen elmaradt a többi borral szemben. Ugyanakkor a nemzetközi tendenciák hatása erősítheti a lehetőségeket. A hazai borfogyasztásban a rozé emelkedő tendenciát mutat. Biztató előjel, hogy a fiatalok körében kedvelt ez a kategória éppen az üdesége, frissessége, gyümölcsössége miatt. A rozéborra jellemző könnyedség révén kedvelt fröccsalapot is jelent a borivók táborában.
A magyar rozépiac fő fajtái mindenekelőtt a Kékfrankos, Cabernet sauvignon és franc, Kadarka, Merlot, Pinot noir, Portugieser, Zweigelt és ezek házasításai. Tendencia – a vörösborokhoz hasonlóan – a rozé küvék növekvő száma a piacon. Rozét lényegében minden vörösbort termelő borvidéken készítenek (Balatonboglári, Bükkaljai, Csongrádi, Egri, Hajós–Bajai, Kunsági, Mátrai, Soproni, Villányi). A borversenyen elért eredmények alapján elsősorban a Sop­roni, Villányi, Kunsági, Szekszárdi, Egri és Balatonboglári borvidékek borai szerepelnek évről évre legeredményesebben. Ma már Magyarországon alig található olyan pincészet, amely ezt a termékkategóriát ne készítené.
A rozéborokkal kapcsolatban egyelőre egységes program nincs – az évente megrendezett Miklós-napi rozéborversenyen kívül –, és általában a borászatok saját politikája határozza meg a borok helyzetét. A rozébor emelkedő presztízsét mutatja a Miklós-napi borverseny tételeinek egyre növekvő száma is. A magyar rozék nemzetközi megmérettetésének egyik legújabb példája az Ostoros-Novaj-Bor Zrt. 2006-os Egri Merlot–Pinot noir rozéja, ami a IV. Le Mondial du Rosé borverseny (Cannes, 2007) hét magyar aranyérmesének egyike. Ugyanez a bor a 2006. évi rozéborversenyen szintén aranyérmet nyert.
A borszaküzletekben is keresett termékké vált, a hiper- és szupermarketek polcain szintén elég sok rozé kerül forgalomba aránylag megfizethető áron (500–1500 Ft). Az ár főleg borászat, borvidék, illetve borász függvénye, de 500–800 Ft körüli áron már kiváló rozéborok vásárolhatók.
A hazai borfogyasztás termékpalettájára évről évre kiválóbb rozéborok kerülnek. A fogyasztók körében kezd mindennapivá válni, amely a meleg nyári napok hűsítő nedűjeként, a könnyed nyári ételek, nyári partik, grillezések kísérőjeként kiváló italt ad fogyasztójának.
BEP