A román kiskereskedelmi forgalom 18,7 százalékkal bővült
Az idei év első két hónapjában 18,7 százalékkal nőtt a román kiskereskedelmi forgalom volumene a tavaly azonos időszakihoz képest, naptárhatással kiigazított mutató szerint a bővülés 16,9 százalék volt – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
Az élelmiszerek eladásának volumene 29,3 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, a nem élelmiszerekből 15,7 százalékkal adtak el többet, az üzemanyag-fogyasztás 7,2 százalékkal emelkedett.
Februárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 21,8 százalékkal nőtt a tavaly februárihoz képest.
Növekedést jegyeztek havi összehasonlításban is, februárban a kiskereskedelmi forgalom 4,2 százalékkal nőtt a januárihoz képest.
A román kormány az idén 4,1 százalékos gazdasági növekedésre számít, aminek a fő hajtóereje idén is a belföldi fogyasztás lesz.
A román kormány tavaly kiterjesztette a 9 százalékos kedvezményes áfát valamennyi élelmiszerre 24 százalék helyett, januártól pedig az általános áfakulcsot négy százalékponttal, 20 százalékra csökkentette. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Februárban is folytatódott a turisták és a vendégéjszakák számának csökkenése Romániában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >285 millió euró beruházásával gyorsítja romániai terjeszkedését a Lidl
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Schwarz Csoporté lehet a romániai La Cocoș
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


