A rekordkifizetések éve 2023 a mezőgazdaságban
A finanszírozási nehézségekkel teli 2023-as évben kulcsfontosságú volt az ágazat számára, hogy a gazdálkodók számára rekordösszegű, több mint 1300 milliárd forint értékben kerültek agrártámogatások kifizetésre, ez hatalmas szerepet játszott a magyar vidék gerincét adó élelmiszertermelés biztonságának fenntartásában, a kis- és közepes gazdaságok talpon maradásában – összegezte Nagy István agrárminiszter.

(Fotó: Pixabay)
A tárcavezető hangsúlyozta, a kifizetések eredményei mögött a támogatásokért teljesítendő követelmények gazdálkodók általi sikeres teljesítése és a végrehajtásban közreműködő intézményrendszer erőfeszítései egyaránt megtalálhatóak. A dinamikát jól jelzi, hogy a Vidékfejlesztési Program kifizetési mértéke lényegében megduplázódott, hiszen míg korábban átlagosan 6,7 milliárd forint heti kifizetés történt, ez 2023-ban heti 13,7 milliárdra emelkedett és év végére megközelítette a 750 milliárd forintot, ami szintén rekordnak minősül. Hozzátette, hogy a beruházások mellett a másik kiemelkedő terület az agrár-környezetgazdálkodási és ökológiai gazdálkodás támogatása, amelyben összesen 200 milliárd forint érkezett ebben az évben a programokban részt vevő és környezetkímélő gazdálkodási gyakorlatokat vállaló gazdákhoz.
Nagy István elmondta, 2023 nehéz éve volt a magyar mezőgazdaságnak
Az európai gazdasági visszaesésből származó fogyasztáscsökkenés és ebből adódóan az ottani értékesítési pozíciók romlása, az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentes bejutása az uniós piacra és az ebből fakadó piaci anomáliák kőkeményen rányomták a bélyeget erre az esztendőre. Hangsúlyozta, a nehézségek ellenére ugyanakkor a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, amely a tavalyi évhez képest 6,5%-os emelkedést jelent. Az exportértékek a tavalyi 2022-es évhez hasonlóan alakultak, amely 8,8 milliárd eurót jelent az év első nyolc hónapjának vonatkozásában. Érdemes megjegyezni, hogy az öt legfontosabb exportpiacunk az idei évben Németország, Olaszország, Románia, Ausztria és Lengyelország voltak – fejtette ki a miniszter.
A tárcavezető kitért a Közös Agrárpolitika új időszakának első előlegfizetési időszakára is
Ennek részeként hat jogcímen mintegy 194 milliárd forint támogatásban részesülhetett 136 ezer gazdálkodó. A legnagyobb összeget, 139,6 milliárd forintot alaptámogatási jogcímen fizették ki, csaknem 135 ezer termelő részére. Az újraelosztó támogatás jogcímén 133 ezer gazdálkodó kapott 41 milliárd forintot. Előlegkifizetésre nyílt lehetőség az intenzív és extenzív gyümölcsösök támogatása jogcímen, valamint az anyajuhtartás és tejhasznú tehéntartás támogatása állattenyésztési jogcímeken is – sorolta Nagy István.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Komplex támogatási program segíti a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartó telepeket
Komplex támogatási program kidolgozásával segíti az Agrárminisztérium a ragadós száj-…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: csapadékra várnak a növények
Az elmúlt egy hét csapadékszegény időjárása nem tett jót a…
Tovább olvasom >Növényvédő szerek alkalmazhatósága a különböző kukorica kultúrákban
A növényvédő szerek kiválasztásakor kiemelt jelentőséggel bír, hogy az adott…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >