A recesszió a munkaerő legalább felét sújtotta az USÁ-ban

Szerző: trademagazin Dátum: 2010. 07. 02. 00:00

A munkaerő több mint felét sújtotta az Egyesült Államokban a recesszió, az érintettek elvesztették munkájukat, csökkent a fizetésük vagy munkaidejük.

A fogyasztói magatartás takarékosabbá válásának mélyreható következményei lesznek az Egyesült Államok gazdasági növekedésére nézve, hiszen annak fő motorja mindeddig a fogyasztói költekezés volt. Az amerikaiak 60 százaléka kevesebb hitelt vesz fel, és kevesebbet is költ, mint azelőtt.
A kutatás szerint a felnőtt dolgozó lakosság fele megromlott pénzügyi helyzetben került ki a recesszióból, amely felemésztette az amerikaiak vagyonának egyötödét.
Az amerikai gazdaság egy éve ugyan ismét növekedni kezdett, a munkanélküliség továbbra is magas, jelenleg 9,7 százalékos. A munkaerő ekkora hányada átlagosan 6 hónapja van állás nélkül. A 62 éves vagy annál idősebb, még dolgozó amerikaiak 35 százaléka kényszerül visszavonulásának elhalasztására. Az 50-61 év közöttiek 60 százaléka szintén úgy érzi, hogy csak később mehet majd nyugdíjba.
A felnőtt lakosság 40 százaléka kénytelen megtakarításaiból élni, sokan nyugdíjszámláikhoz nyúlnak, barátoktól és családtagoktól kérnek segítséget, minden negyedik megkérdezett kért már kölcsön pénzt valakitől.
A lakosság 71 százaléka olcsóbb márkákat vásárol, 57 százalék lemondta vagy lecsökkentette nyaralását, 30 százalék kevesebbet költ cigarettára, 11 százalék elhalasztotta a házasodást vagy a gyermekvállalást. A felmérés szerint leginkább a feketéket és a hispán származásúakat sújtotta a válság – közli a  The Washington Post nyomán az MTI.




Kapcsolódó cikkeink