A Rail Cargo Hungaria megkezdte a cukorrépafuvarozást a kaposvári cukorgyárba
A Rail Cargo Hungaria (RCH) megkezdte a cukorrépa beszállítását a Magyar Cukor Zrt. kaposvári gyárába – tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.

A kampány lebonyolítása magas szintű logisztikai szervezettséget igényel
Közleményükben azt írták: a cukortermeléshez szükséges alapanyagot vasúton az RCH fuvarozza, a termés mintegy fele közúton jut el a gyárba.
A piacvezető vasúti árufuvarozó vállalat 2024 január végéig mintegy 40 magyarországi feladóállomásról 450-470 ezer tonna terményt továbbít az egyetlen magyarországi cukorgyárba – jegyezték meg.
Hozzátették, a társaság szerelvényei több mint 150 ezer kilométert tesznek meg a feldolgozási kampány 125-130 napja alatt, naponta átlagosan 4 cukorrépa-vonat közlekedik a magyar vasúti hálózaton, és nem ritkán a Rail Cargo Hungaria vonatai 450 kilométernél távolabbról is fuvaroznak majd terményt.
A társaság kitért rá, hogy a vontatási villamosenergia ára csökkent ugyan a tavalyi kampányidőszakhoz képest, de még mindig többszöröse a korábbi évek árszintjének.
Emellett a vasúti infrastruktúrán folyó számos pályafelújítási munka nehezíti és drágítja a vasúti fuvarozást a közúttal szemben, és állítja kihívás elé a céget – hívták fel a figyelmet.
A Rail Cargo Hungaria kiemelte, hogy a kampány lebonyolítása magas szintű logisztikai szervezettséget igényel a vállalattól annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megnövekedett fuvarfeladatot.
A cég utalt rá, hogy a magyar gazdák idén a tavalyinál lényegesen nagyobb termőterületen, 14 ezer hektáron vetettek cukorrépát a gyárnak.
Az augusztusig kedvező időjárás magas, 62-65 tonna körüli termésátlagot eredményezett hektáronként, a termény cukortartalma várhatóan átlagos lesz – olvasható a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Végéhez ért az idei betakarítás és a vetés
Befejeződtek az idei évben az őszi betakarítási és a vetési…
Tovább olvasom >A tervezett vetési munkák már több mint 60 százalékát elvégezték
A mezőgazdasági munkák helyzetét felmérő operatív jelentések szerint 2024-ben a…
Tovább olvasom >Cukorból érdemes lehet betárazni
A klímaváltozás negatív hatásai miatt csökken a cukornádtermés világszerte, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >