A Raiffeisen 3,4 százalékos növekedésre számít idén
Az idén 3,4 százalékkal növekedhet a gazdaság Magyarországon, 2020-2021-ben azonban a gazdaság teljesítménye várhatóan már csak 2-3 százalék lesz – közölte a Raiffeisen Bank negyedéves gazdasági elemzésében az MTI-vel.
A pénzintézet kiemelte: Magyarország 2018-ban elérte a jelenlegi gazdasági ciklus csúcsát, a következő negyedévekben fokozatosan lassulhat a gazdasági növekedés. A külső környezet egyre kevésbé lesz támogató a magyarországi növekedés számára, a gazdaságpolitika pedig a korábbinál kevésbé lesz képes támogatni a növekedést – részletezték a közleményben.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője a közlemény szerint 2020-ra várja a munkaerő-piaci fordulatot: a kereslet mérséklődését, a munkanélküliségi ráta enyhe emelkedését, és a bérnövekedési ütem lelassulását.
Az átlagos infláció idén a pénzintézet előrejelzése szerint 2,5 százalék lehet, miközben a maginfláció az első negyedévben 3 százalék fölé emelkedhet, az éves átlag pedig 3,3 százalék lehet.
Pálffy Gergely, a Raiffeisen Bank elemzője arra hívta fel a figyelmet, hogy tavaly a harmadik negyedévében a vártnál is nagyobb mértékben romlott az euróövezet gazdasági teljesítménye, éves összehasonlításban csak 1,6 százalékkal nőtt a kibocsátás. A Raiffeisen felidézte: az Európai Központi Bank az optimistább forgatókönyvek szerint nem 2019 harmadik, hanem csak az utolsó negyedévében fog először kamatot emelni.
A közleményben arra is kitértek, hogy az Egyesült Államokban a stabilan a jegybanki célnál lévő infláció időt ad az amerikai jegybank szerepét betöltő Fednek arra, hogy kivárjon. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a tényadatban szereplőnél jóval komolyabb inflációt érzékelnek a középkorúak
A középkorú magyarok inflációs érzete továbbra is messze meghaladja a…
Tovább olvasom >Júniusban újra emelkedett az infláció – a gyümölcsök drágulása húzza felfelé az árakat
Júniusra 4,6 százalékra nőtt az éves infláció, szemben a májusi…
Tovább olvasom >Krisán László: A stabilizáció az első lépés, de a versenyképességhez új válaszokra van szükség
A vállalkozások számára 2024 a stabilizáció időszaka volt – de…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így ebédel a magyar – továbbra is húsfogyasztó nemzet vagyunk
Egy friss hazai kutatás feltárta, hogyan (nem) változott a magyar…
Tovább olvasom >Zsugorinfláció: adatbázis indul a kisebb kiszerelésekről
A fogyasztók könnyen hozzáférhető, megbízható és folyamatosan frissülő forrásból tájékozódhatnak…
Tovább olvasom >Támad a Temu: az online diszkontóriás betörne az európai élelmiszerpiacra is
A kínai Temu online piactér az olcsó elektronikai és ruházati…
Tovább olvasom >