A Raben Group Romániában
Románia a 49 helyet foglalja el GDP szempontjából a világon. A Balkán térség, Törökország, Ázsia és Észak-Afrika kapuja.
A magyar-román áruforgalom 2015-ben 7293,1 millió euró volt, mely 2,6%-os emelkedést jelent a 2014-es évhez képest. Magyarország export kereskedelme Romániába 2,9%-kal emelkedett, míg az import 2%-kal több lett.
2016 júniusában a Raben Group megnyitotta első vállalatát Romániában, telephelyei Bukarestben és Aradon találhatók. Az említett piacon való terjeszkedésre vonatkozó döntést a vállalat küldetése ösztönözte, mely az ügyfelek versenyelőnyét segíti.
„A Magyarország és Románia között folytatott kereskedelem évről évre fejlődik. Úgy látjuk, hogy Magyarországról is egyre több ügyfelünk fektet be Romániában. Ügyfeleink mellet szeretnénk állni, hogy támogassuk vállalkozásukat és fejlődésüket. Szeretnénk megosztani a globális szakértelmünket és a több mint 85 éves tapasztalatunkat a helyi gyártókkal és kereskedelmi cégekkel, hogy építhessük pozíciójukat a helyi és az európai piacon. Úgy gondoljuk, hogy a 10 európai országban található és több mint 130 tagvállalatból álló, fejlett hálózatunk, továbbá a megbízható és kipróbált informatikai megoldásaink ebben sokat segítenek majd.” – tette hozzá Valentin Storoj, a Raben Logistics Romania ügyvezető igazgatója.
Elsődleges termékek amelyet, Magyarország Romániába exportál:
♣ elektronikai termékek 21%
♣ ásványi termékek 9%
♣ gépek 7%
♣ műanyag termékek 6%
♣ gabona 6%
♣ gyógyszeripari készítmények 6%
Elsődleges termékek, amit Romániából importál Magyarország:
♣ elektromos és elektronikai berendezés 24%
♣ ásványi termékek 13%
♣ gépek 9%
♣ gumi termékek 9%
♣ járművek 6%
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A Széchenyi Kártya Program támogatásainak összege elérte a 100 milliárd forintot
A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének…
Tovább olvasom >DélKerTÉSZ: Egészséges uzsonna, boldog gyerek – így kerül több zöldség a dobozba idén szeptembertől
Ahogy szeptemberben becsöngetnek, az iskolapadok mellett az uzsonnásdobozok is megtelnek,…
Tovább olvasom >Exportpiacra alapozott bővülést tervez az SZ. Variáns
Exportpiacra alapozott bővülést tervez a prémium csomagolóeszközöket gyártó debreceni Sz.…
Tovább olvasom >