A prémium termékek jelenthetik a húsipar jövőjét
Szinte kilátástalan helyzetben van a magyar húsfeldolgozó cégek legtöbbje: a válság csak tovább nehezítette az amúgy is forráshiánnyal küzdő, korábban már saját tartalékait felélő szektor állapotát.
A társaságok alig jutnak hitelhez, a húsért magas összegeket kérnek, miközben a feldolgozás költségeit nehéz érvényesíteni a magyar piacon.
A Kapuvári Hús Húsipari Zrt. mindennek ellenére bővítette kapacitását: a Román Gyula tulajdonában levő cég csaknem 500 millió forintos, részben uniós forrásból megvalósuló beruházással baconüzemet hozott létre, amely jövőre 2000 tonna bacon és sonkatermék előállítását tervezi.
A prémium termékek gyártását kitörési pontnak tartják az ágazat szereplői, annak ellenére, hogy ez lassabban térül meg, mint a másik lehetőség, a duzzadó kereskedelmi márkás piac számára történő gyártás.
A prémium termékeknek megfelelő exportpiacot is kell találniuk: a szektor elsősorban az ázsiai, illetve az orosz exportban bízik, ám az európai piac visszaesése miatt kivitelre sem könnyű szállítani, ráadásul a hagyományos exportpiacnak számító Ázsiában és Oroszországban megjelentek a termékeiket olcsóbban kínáló amerikai, brazil és chilei termelők – írja a Világgazdaság Online.

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A K&H mobilbankot mától a bankszámlával nem, viszont SZÉP kártyával rendelkező ügyfelek is használhatják
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A halastavak gazdag élővilágának megőrzésére nyert el támogatást a hajdúszoboszlói Bocskai Halászati Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lechner Tudásközpont uniós forrásból fejleszt informatikai rendszert az illegális hulladéklerakók feltérképezésére
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

