A Praktiker új régiókat keres a mini-barkácsáruházaknak
Letelt a mini-barkácsáruház koncepcióra vonatkozó 2 éves tesztidőszak a Praktikernél. A kiértékelés eredménye, hogy a koncepció más régióban működőképesebb. Mindezek figyelembe vételével a Praktiker úgy döntött, hogy bezárja a sátoraljaújhelyi és a komáromi üzletegységét, és új területet keres a mini-áruházi elképzeléséhez.
A Praktiker két éve nyitotta meg mini-áruházait Sátoraljaújhelyen és Komáromban azzal a szándékkal, hogy teszteljék a kis alapterületű barkácsáruház elképzelést. Mindkét üzletegységét 2 éves tesztidőszakra vette bérbe, korábbi élelmiszeráruházak helyén. A mini-áruházak a legközelebbi – miskolci és esztergomi – nagy alapterületű Praktiker áruház „leányvállalataként” működtek. Az új üzleti modell keretében a kisebb áruházakban a Praktiker a helyi igények azonnali kiszolgálására, a szortiment kialakításakor pedig a teljes árucsoportos készlet bemutatására törekedett, emellett külön hangsúlyt fektetett a vevői rendelések kielégítésére, így a Praktiker vállalta, hogy a vevő által a helyszínen nem talált, de a katalógusból kiválasztott bármely terméket 24 órán belül a helyszínre szállítja.
– A mini-barkácsáruházak koncepciója jó, így a Praktiker Magyarország nem veti el az ötletet, és magasabb fizetőképes kereslettel rendelkező régióban, kedvezőbb bérleti feltételekkel keres új helyszíneket. A tesztidőszakra kiválasztott településeken nem következett be a várt keresletrobbanás az ilyen jellegű áruházak iránt, és a rentábilis működéshez szükséges bérleti díjakról sem sikerült megállapodni a bérbeadókkal. A két üzletegység bezárásával nem szűnnek meg munkahelyek, mert a dolgozók folytatják munkájukat az esztergomi és a miskolci áruházakban – mondta Karl-Heinz Keth, a Praktiker Építési- és Barkácspiacok Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Hangsúlyozta: a németországi fejleményektől függetlenül a magyarországi Praktiker-vállalat továbbra is önállóan és zavartalanul működik, a 19 üzletegységben folyamatos és zökkenőmentes a vásárlók kiszolgálása, miközben a háttérben továbbra is zajlanak a tárgyalások a tulajdonosváltásról.
A Praktiker sátoraljaújhelyi és komáromi vásárlóinak a mini-áruházak szeptember 21-ei zárását követően visszáru, reklamáció vagy más esetben a miskolci, illetve a győri áruházban van lehetőségük intézkedni. A Praktiker hangsúlyozza: a szavatossági, jótállási jogok nem vesznek el az adott régiókban korábban vásárolt árucikkekre, azok az országos hálózatán keresztül továbbra is érvényesíthetőek.
A Praktiker 1998-ban lépett a magyar piacra, s jelenleg több mint 1200 embernek ad munkát immár 19 áruházában, illetve Mester utcai központjában. A barkácspiacon egyedülálló webshopjában mintegy 30 ezer termék elérhető és házhoz rendelhető. A Praktiker áruházak összesen mintegy 129.000 négyzetméteren szolgálják ki a hazai vevőket.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Nem várják meg a kötelezőt: intenzív árcsökkentésbe kezdett a CBA, PRÍMA
„OLCSÓBB, MINT TAVALY!” – Új termékjelölés segíti a vásárlókat a…
Tovább olvasom >