A Pick 2-3 százalékos forgalomnövekedésre számít
A tavalyival egyező mennyiség eladásából, értékben 2-3 százalékkal nagyobb bevételre számít az idén a húsvéti füstölt áruk piacán a Pick Szeged Zrt. – tájékoztatta az újságírókat Ámann Gábor, társaság kereskedelmi igazgatója csütörtökön Budapesten.
A cég és a Tesco-Global Áruházak Zrt. közös sajtótájékoztatóján elmondta: a Nielsen tavalyi adatai szerint húsvétkor a füstölt termékekből mintegy 4 ezer tonnát értékesítettek az országban, mintegy 5 milliárd forintért. A Pick füstölt áru piaci részesedése volumenben mintegy 11, értékben pedig 15 százalék. A füstölt áruk mintegy 40 százalékát adják el a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódóan.
Orosz András, a Tesco-Global Áruházak Zrt. marketing operációs igazgatója szerint a Tesco áruházak az idén mintegy 1300-1400 tonna füstölt árut értékesítenek húsvétkor. Ennek a mennyiségnek a 80-90 százaléka a sonka termékkörbe sorolt áru.
A Pick kereskedelmi igazgatója az MTI kérdésére elmondta: a társaság évente mintegy 3000 tonna sonkát állít elő. A cég füstölt áru termelése gyakorlatilag 100 százalékban sonkából áll – emlékeztetett.
Mindezt Madarász László, a Pick marketing igazgatója azzal egészítette ki, hogy a vásárlók többsége a tradicionális, hagyományos, elsősorban a kötözött sonkákat keresi, amikor vásárol. A cég termelése ehhez igazodik.
Ezt megerősítette a Tesco marketing operációs igazgatója is, s közölte, a Pick Szeged Zrt. állítja elő a Tesco saját márkás sonkáit is.
Bajkai Andrea, a Tesco minőségbiztosítási vezetője kifejtette, a füstölt árukat is, mint minden más forgalmazott terméket, szigorúan ellenőrzik, hogy a vásárló csak kifogástalan árut vehessen az áruházakban. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >