A piaci átlag felett bővült a Borsodi Sörgyár értékesítése
A Borsodi Sörgyár Kft. értékesítése az idén a piaci átlag felett bővült, árbevétele, várhatóan a tavalyihoz hasonlóan, 10 százalékkal emelkedik – mondta Vuleta Zsolt ügyvezető igazgató a vállalat pénteki budapesti sajtóbeszélgetésén. A kft. tavaly 36 milliárd forint árbevételt ért el.
Az ügyvezető igazgató szerint a sörpiacon kedvező tendenciákat látni, a kiskereskedelmi sörforgalom idén eddig 3 százalékkal emelkedett. A Borsodi Sörgyár forgalma a piaci átlagnál magasabb mértékben bővült, így piaci részesedése nőtt. A sörpiac nemcsak mennyiségben, hanem értékben is bővült, ami azt jelzi, hogy a fogyasztók nyitottabbá váltak a magasabb minőségű sörök iránt – mutatott rá.
Vuleta Zsolt kiemelte, hogy a cég idén eddigi legnagyobb, 12 millió euró (mintegy 3,7 milliárd forint) invesztíciójú beruházását kezdte meg a bőcsi üzemben: 4 millió eurós fejlesztéssel megújul a palackozó gépsor, továbbá 8 millió eurós beruházással megkezdődtek a doboztöltő gépsor bővítésének és korszerűsítésének előkészítői munkái is. A fejlesztések eredményeként az üzem kapacitása várhatóan mintegy 700 ezer hektoliterrel, 2,5 millió hektoliterre bővül.
Hozzátette, a gyártósorok fejlesztése lehetővé teszi, hogy Bőcs legyen a Molson Coors vállalat egyik regionális központja, onnan látják majd el a horvát és a cseh piacot egyes márkák dobozos változataival. Magyarországon a dobozos sörök részaránya a kiskereskedelmi forgalomban stabilan 75 százalék. A cseh és a horvát részarány alacsonyabb, de gyorsan emelkedik – mondta az ügyvezető igazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >Átalakuló ízlés, növekvő kihívások – ilyen sörös évre készülhetünk 2025-ben
Bár 2024-ben 2,8%-kal bővült a hazai sörpiac, 2025 első hónapjai…
Tovább olvasom >130 éves Soproni Sörgyár
A kormány továbbra is stratégiai ágazatként tekint az élelmiszeriparra, ezért…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >