A pet-palackok kezelésében van még tanulnivalónk
A nyári forróságban akár kétszer több üdítős pet-palackot is kiürítünk. Éves szinten a kiürült pet-palackok száma 1,4-1,6 milliárd darabot tesz ki, ami 55-60 ezer tonna hulladéknak felel meg.
Az Öko-Pannon felmérése szerint a lakosság nehezen tudja megbecsülni, mennyi pet-hulladékot termel nyaranta: a megkérdezettek 70 százaléka szerint legfeljebb 30 százalékkal növekszik a kiürült palackok száma.
Annak ellenére, hogy a lakosság háromnegyede tisztában van azzal, hogy az italcsomagolások közül a pet-palack jelenti a legnagyobb problémát, csak töredékük kezeli ezt kellő gondossággal. Annak ellenére, hogy a megkérdezettek több mint 82 százaléka mondta, hogy részt vesz a szelektív hulladékgyűjtésben, a forgalomba került pet-palackok mindössze 18-20 százaléka kerül gyűjtőkonténerekbe.
Az esetek 13,6 százalékában ráadásul egészben dobják a palackokat a gyűjtőedényekbe, így a gyűjtőjárművek több levegőt szállítanak, mint hulladékot, és a gyűjtőedények is pillanatok alatt megtelnek
A legelső áruház, amely kampányt indított a pet-palackok visszagyűjtésére, a Cora volt. A francia tulajdonú hipermarketlánc néhány forintért veszi vissza a palackokat, amelyeket egyébként az eredeti méret tizenkettedére zsugorítanak. A Cora után a Tesco is beszállt a visszagyűjtési programba, 37 hipermarketjében veszik vissza a pet-palackokat. A Tesco akciót is szervezett: a visszaváltott palackokért cserébe pecséteket adott, amelyekkel vásárlási utalványt lehet nyerni – az akció a hét végén ért véget – írja a napi.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indult a visszaváltási díjakról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: júliusban az előző év azonos időszakához mérten 1,0 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 2,0 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Németországban gyorsult az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >