A Pénzcentrum tesztelte: ami eddig 5700 volt, az most 10 ezerbe kerül a vásárlóknak
Bár az éves átlagos infláció mértéke a legfrissebb adatok szerint 15,6 százalékos, ennél bőven akadnak olyan termékek, jobbára élelmiszerek, amiknek az ára ehhez képest valóságos rakétaként lőtt ki. Ilyen például a rétesliszt, a trappista sajt vagy éppen a tejes margarin és a kenyér is.

Bizonyos termékek drasztikusan drágultak
Márpedig ezekből a termékekből sokat vásárolnak a magyarok, így a boltok kasszáinál fizetve nem csoda, ha az emberek, nem 15 százalékosnak érzik az inflációt, hanem ennek sokszorosának. A Portfolio példaszámításából kiderült például, hogy a 10 legjobban dráguló élelmiszer átlagára összesen több mint 4 ezer (!) forinttal emelkedett egyetlen év alatt.
A brutális átlagos éves drágulás azonban csak a jéghegy csúcsa, ennél a számnál egyes termékeknek sokkal kegyetlenebbül nő az ára. Az élelmiszerek átlagos árnövekedés például már 30,9 százalékos, de a tartós fogyasztási cikkekért is átlagosan 14,8 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly ilyenkor.
Eközben a szeszes italoknak és a dohánytermékeknek is átlagosan 13,1 százalékkal nőtt az áruk a vizsgált időszakban. És ha ez nem lenne elég, akkor az állateledelek ára 40,3, a palackos gázé 27,4, a lakásjavító- és karbantartó cikkeké 26,7, míg a testápoló cikkeké 20,3, százalékkal lett magasabb. Ha viszont az ember elmegy a boltba vásárolni, ezeknél, a már így is szemkápráztató átlagos drágulásoknál jóval sokkolóbbakkal fog találkozni.
80-90 százalékos az árdrágulás a boltokban
Az átlagos 15,6 százalékoshoz, de még az átlagos 30,9 százalékos élelmiszerár-dráguláshoz képest is hajmeresztő, hogy egyes termékek átlagos fogyasztói ára mekkora mértékben lőtt ki egyetlen év leforgása alatt. A rétesliszt kilós ára például 91 százalékkal emelkedett, a trappista sajt kilós ára már 82 (!) százalékos árbummnál tart, miközben a teljes margarinért is több mint 80 százalékkal kellett többet fizetni idén augusztusban, mint tavaly.
Kapcsolódó cikkeink
HÖOK: a felére esett négy év alatt az ösztöndíjak vásárlóereje
A bérek ugyan nőni kezdtek, a hallgatói juttatások azonban nem…
Tovább olvasom >Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >További cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Országosan terjeszkedik a Dreher Sörgyárak kísérletező márkája, az ANTL
A Dreher Sörgyárak sörfőzőmesterei 2021 óta ANTL márkanév alatt mutatják…
Tovább olvasom >