A PENNY Magyarország állásfoglalása a magyar tojás fontosságával kapcsolatban
A PENNY Magyarország az alábbi állásfoglalást juttatta el szerkesztőségünkbe, a tojástermelők szövetségének közleménye kapcsán.
Az állásfoglalást változtatás nélkül közöljük:
„A PENNY Magyarország számára kiemelten fontos a lokális termelők és gazdák támogatása, hogy minél több hazai termék legyen elérhető üzleteiben, éppen ezért valamennyi magyar tojás beszállítóval is kapcsolatban áll. A folyamatos tárgyalásoknak köszönhetően a választék túlnyomó többségét jelenleg is magyar tojások teszik ki, ugyanakkor az ársapkás termékek esetében még fontosabb szempont a vásárlók igényeinek teljes körű kiszolgálása, a pénztárcabarát árak biztosítása, akár import áruval is.
Fontosnak tartjuk, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben enyhítsük vásárlóink terheit, így kizárólag olyan megállapodásokat kötünk meg, amelyek ezt a célunkat elősegítik. Jelenlegi kínálatunkban, a nyugati régióban érhető el import tojás, egy speciális, fehér héjú típus, amely a fogyasztók számára kedvező árponttal rendelkezik.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: decemberben az előző év azonos időszakához mérten 1,8, az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal bővült az ipari termelés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

