A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október 4-5-én
A nyúlhús fogyasztásának népszerűsítésére Európai nyúlhús napokat tartanak október első hétvégéjén, október 4-5-én országszerte – közölte a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács szerdán az MTI-vel.

(Fotó: Pixabay)
Az új kezdeményezés célja a rendkívül egészséges és változatosan elkészíthető nyúlhús fogások népszerűsítése a rendezvényhez csatlakozó éttermekben – írták. Hozzátették, a nyúlhús az európai gasztronómiai kultúra alapvető alapanyaga, amely ősidők óta része a magyar szakácskönyveknek és konyhaművészetnek, felbecsülhetetlen értékű kulináris örökség. A nyúlhúst ismét meg kell ismertetni és szerettetni azt a fogyasztókkal, ennek érdekében a magyar Nyúl Terméktanács összefogott az INTERCUN spanyol testvérszervezetével, és elindítottak egy 3 éves, az Európai Unió által társfinanszírozott kampánysorozat, amelynek egyik első állomása az október 4-5-ei hétévége is – emelték ki.
A tájékoztatás szerint Magyarország Spanyolország mögött a negyedik legnagyobb európai nyúlhústermelő és a világ második legnagyobb exportőre több, mint 50 aktív gazdasággal
A hazai nyúlhús minősége kiváló és megbízható, a termelés színvonala első osztályú, amely magában foglalja az állatjólétet, az élelmiszerbiztonságot, valamint a környezeti, gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot is. A közleményben kifejtették, hogy a nyúlhús allergén- és zsírmentes, könnyen emészthető, magas a vitamin és ásványianyag tartalma, gyorsan és egyszerűen elkészíthető, puha és hófehér húsának köszönhetően pedig a gyerekek nagy kedvence is. Ezenkívül nagyon jól felszívja a gyógynövények, fűszerek, borok és húslevesek ízét, ami ideálissá teszi pörköltekhez, ragukhoz vagy rizottókhoz. A nyúlhús hétköznapi és ünnepi fogásként is különleges gasztronómiai élményt nyújt. A szeptemberi Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásáron (OMÉK) elhangzott, hogy a hároméves, 4,2 millió euró költségvetésű kampány célja a nyúlhús piaci jelenlétének növelése 2-5 százalékkal. Az ágazatot az aszály 2022-ben, korábban pedig a koronavírus érintette negatívan, ugyanakkor piaca tavaly már növekedésnek indult, az élőállat-felvásárlás közel 10 százalékkal nőtt 2023-hoz képest. Magyarország Európában a negyedik legnagyobb nyúltermelő, és a világ második legnagyobb nyúlhúsexportőre, évi 30 millió euróval. Az éves termelés 3,6 millió darab, a belföldi értékesítés 410 tonna körüli. A szakmai szervezet szerint sikernek minősülne, ha a piaci penetráció 2 százalékkal növekedne a program három éve alatt.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
Eredményes volt az aszály elleni védekezés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nagy István: 2030-ra Európa dobogósa lesz a magyar agrárium
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

