A nyúlfogyasztást népszerűsítették a Farmer Expón
Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús – jelentette ki az agrárminiszter a Farmer Expón, a nyúlhús fogyasztást népszerűsítő országos kampány debreceni állomásán.
Nagy István emlékeztetett: tavaly krízishelyzetben indították a nyúlhúsfogyasztási kampányt, hogy a madárinfluenza miatt a boltok polcairól eltűnt víziszárnyasokat kiváltsák.
A nyúl azóta a polcokon maradt, egy év alatt sikerült a fogyasztás megduplázni – tette hozzá a miniszter, aki ugyanezt az eredményt várja az idei kampánytól is.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a nyúlhús semmilyen allergén anyagot nem tartalmaz, ezért is közkedvelt alapanyaga a bébiételeknek.
A jövőt tekintve fontosnak nevezte, hogy minél nagyobb feldolgozottsági szintű, megfelelő konyhatechnikával előkészített nyúlhús kerülhessen a háziasszonyok asztalára, amit a két hazai nyúlvágóhíd biztosítani tud.
Ugyanakkor Nagy István szerint növelni kell a nyúlhúsnak az önellátásban betöltött szerepét. „Fontos cél, hogy a vidék-Magyarországon újra visszahozzuk a kertekbe, a családokhoz a nyulat” – mondta, hozzátéve: egy-két anyaállattal egy egész család hússzükségletét fedezni lehet olcsón és egészségesen.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője hozzátette: ma Magyarországon 0,2 kilogramm az átlagos egy főre jutó nyúlhúsfogyasztás, az Európai Unió átlaga 2 kilogramm, a mediterrán országoké 8 kilogramm.
Az országos kampányban felhívják a figyelmet azokra az összetevőkre, amelyek biztosítják, hogy a nyúlhús a legegészségesebb húsfajta – jegyezte meg.
Juráskó Róbert, a nyúl terméktanács elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: jelenleg mintegy 85 ezer anyanyúl van az országban, a vágóállatok száma 4,5 millió, amelyek nagy részét exportálják.
A rendezvényen bejelentették: a kampány során 150 kilogramm nyúlhús alapanyagot ajánlottak fel a a Debreceni Karitatív Testület részére. Az erről szóló tanúsítványt Nagy István agrárminiszter adta át Széles Diána alpolgármesternek, a testület társelnökének.
Széles Diána elmondta: a testületnek 17 civil szervezet a tagja, és adományaikkal az összes debreceni rászorulót el tudják érni. Karácsonykor például több mint háromezer családnak vittek adományokat, legközelebb már a nyúlhús is ott lesz az élelmiszerek között – fűzte hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Zöldség drágábban, mint hús? – Megfordult a világ az élelmiszerpiacon
Miközben évtizedekkel ezelőtt a zöldség volt az olcsó alternatíva a…
Tovább olvasom >Drága falatok – egyre mélyebben kell a pénztárcába nyúlni a húsért
Hiába őrzi népszerűségét a sertéshús a magyar fogyasztók körében, az…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >