A nyári méhpusztulás okait vizsgálja a Nébih
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tavasszal folytatja a tavaly nyári tömeges méhpusztulás okainak vizsgálatát – erősítette meg az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke az M1 aktuális csatornán hétfőn.
Bross Péter azt mondta, a hivatal 2018 nyár vége óta gyűjt adatokat azoktól a méhészetektől, amelyek méhei elpusztultak, illetve a közelükben lévő növénytermesztő gazdáktól, idén tavasszal pedig azoktól a méhészektől is, amelyeket nem sújtott a méhpusztulás.
A Nébih szakemberei a kutatókat bevonva összehasonlítják majd a mintegy kétmillió összegyűjtött adatot, és matematikai modellel keresnek kapcsolatot közöttük – ismertette.
Az elnök szerint egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a külön-külön méhekre nem veszélyes vegyszerek, anyagok egymással kémiai reakcióba lépve pusztító hatással vannak a méhekre.
Bross Péter megjegyezte, a nem mézelő, beporzást végző méhek száma világszerte megtizedelődött. A beporzás 99 százalékát ma már a méhészek által tartott mézelő méhek végzik – tette hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
ISTA workshop Budapesten: a vetőmag-mintavétel nemzetközi sztenderdjei a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minden tőke számít – a Nébih új lakossági tematikus aloldalt indított a szőlő aranyszínű sárgaság betegség megfékezése érdekében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Idén tavasszal újabb négy készítmény kapott engedélyt drónnal történő kijuttatásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyolcmilliárd forint értékű élelmiszert mentett meg a magyar ételmentő startup
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött a Hungarian Procurement Community (HPC) és a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >ISTA workshop Budapesten: a vetőmag-mintavétel nemzetközi sztenderdjei a gyakorlatban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

