A Nutri Ventures csatlakozott a „Nagyokhoz” a Fehér Ház gyermekkori elhízás elleni találkozóján
A Kaja-kalandok című rajzfilm mögött álló márka, a Nutri Ventures is részt vett a Fehér Ház által összehívott, a gyermekeket célzó élelmiszermarketing találkozón.
Washingtonban a Fehér Házban első alkalommal rendezték meg azt a munkatalálkozót, ahol a résztvevők az élelmiszermarketing gyermekkori elhízás elleni küzdelemben betöltött szerepének fontosságát tárgyalták. A Burger King, a Coca-Cola, a Disney, a Kelloggs, a Mars, a Walmart, illetve média- és szórakoztatóipari vállalatok kaptak meghívást, hogy megvitassák ebben a küldetésben saját szerepüket, valamint a szórakoztatásban és a licencelt karakterekben rejlő óriási lehetőségeket, melyekkel a gyerekeket egészségesebb étkezési szokások kialakítására sarkalhatják. Az eseményen részt vett az egészséges táplálkozást célzó gyermekszórakoztatási márka, a Nutri Ventures is, amelynek edukációs célzatú Kaja-kalandok című rajzfilmsorozatát már két magyar csatorna, az M2 és a Megamax is vetíti.
Barack Obama megválasztása óta Michelle Obama karolta fel ezt az ügyet a gyermekkori elhízás elleni és a rendszeres testmozgásra ösztönző „Let’s Move” programmal. A találkozón résztvevő vállalatokat együttműködésre, egészségesebb termékek piacra bocsátására és ezzel a gyermekkori elhízás irányvonalának visszafordítására ösztönözte.
Beszédében a First Lady felszólította a vállalatokat, hogy segítsenek a gyermekek érdeklődését felkelteni az egészséges ételek iránt. Ötleteket és stratégiákat vitattak meg azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne a gyerekek számára a megfelelő tápanyagtartalmú élelmiszeripari termékeket vonzóbbá tenni.
„Mindig is tudtuk, hogy a Nutri Ventures jó úton halad a gyermekek táplálkozási szokásainak javításában, de még így is meglepett minket a Fehér Ház meghívása. Fontos mérföldkő ez számunkra” – nyilatkozta Rui Lima Miranda, a Nutri Ventures alapítója és ügyvezető partnere a vállalata munkáját ért elismerés kapcsán.
„Elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy világszerte segítsük megváltoztatni a gyermekek étkezési szokásait. A Nutri Ventures projekt megmutatja, hogy a szórakoztatás erős szövetséges lehet ebben. Fáradhatatlanul folytatjuk a munkát ezen a téren, és már folynak az előkészületei a következő munkatalálkozónak Michelle Obamával” – tette hozzá Rodrigo Carvalho, a Nutri Ventures alapítója és ügyvezető partnere.
A Nutri Ventures termékek szakmai hátterét az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) biztosítja Magyarországon.
A Rodrigo Carvalho és Rui Lima Miranda által, 2010-ben alapított Nutri Ventures az első gyermekszórakoztatási márka a világon, melyet kizárólag az egészséges táplálkozás népszerűsítésére fejlesztettek ki. Célja a gyermekeket egészséges táplálkozásra ösztönző, exkluzív szórakoztatási tartalom kidolgozása. Már rendelkezik a gyermekeknek szánt animációs sorozattal és digitális platformmal, melyen a gyerekek – a sorozat hőseihez hasonlóan – kipróbálhatják a Kaja-királyságok kalandjait, és ahol más szórakozási lehetőségeket, például játékokat, fejtörőket, fitnesz gyakorlatokat is találhatnak, vagy zenét hallgathatnak. A Nutri Ventures világszerte 23 országban van jelen.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >