A Növekedési Hitelprogram a mezőgazdaság motorja
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogramja (NHP) áll a magyar mezőgazdaság növekedése mögött, áll az Atradius hitelbiztosító piacelemzésében. A piacvezető hitelbiztosító egyebek mellett finanszírozási szempontból vizsgálta az agráriumot. A tanulmány szerint 2009 óta kizárólag a mezőgazdasági hitelállomány tudott nőni, a gazdaság más szektorainak finanszírozása stagnált vagy romlott. A mezőgazdaság részesedése NHP második fázisára a kezdeti 14%-ról 28%-ra nőtt.
„A mezőgazdaság a legfrissebb adatok szerint 3,7%-kal járult hozzá a magyar GDP-hez, vagyis a súlyához képest jóval nagyobb arányban részesült a Növekedési Hitelprogramból. Ugyanakkor a magyar agrárium az egyik legkockázatmentesebb ágazat, ahol kedvezőek a hitelkockázati mutatók, és ennek megfelelően olcsók a refinanszírozási források” -, mondta Vanek Balázs, az Atradius hitelbiztosító országigazgatója. Az elemzés szerint az agrárium a bruttó hozzáadott értékből 4,4%-ot adott, a beruházásokban 6,1,% a foglalkoztatásban pedig 4,6% volt az aránya. A kihelyezett források legnagyobb része új hitel, és ezen belül is sok a beruházási hitel, a második fázisban 62%. A tanulmány kiemeli, hogy az idei évtől a forgóeszköz-hitel megszűnik, mert az MNB immár kizárólag beruházási célra teszi elérhetővé a konstrukciót.
A programban eddig 650 agrárvállalkozás 65 milliárd forint értékű fejlesztést valósíthatott meg, amihez 30 milliárd forint fejlesztési hitelt használtak fel. Ez hozzájárult ahhoz, hogy pl. 2014-ben az agrár-beruházások növekedése 16,8% volt az előző évihez képest.A hitelbiztosító elemzése szerint a mezőgazdasági cégek összes kötelezettségállománya jóval meghaladja az 1000 milliárd forintot, amelyből a bankok az integrátorokon, lízing- és faktorcégeken illetve szállítókon keresztül 61%-ban finanszírozzák a mezőgazdasági cégeket. Az integrátori hitelek egy része a szállítók körébe sorolható, így az összes szállítói finanszírozás 26%-t tesz ki. A hitelbiztosító éppen ebben a beszállítói szegmensben képes átvállalni a halasztott fizetés kockázatát a biztosított ügyfelektől, és ez a szolgáltatás a mezőgazdaságban ma már igen elterjedtnek számít.
Az Atradius azt várja, hogy az idén tavalyhoz képest 4 százalékkal nő a kötelezettségek állománya. Ezen belül a rövid lejáratú kötelezettségek 5,7 milliárd forinttal (alig több mint 2 százalékkal) csökkennek, a hosszú lejáratú kötelezettségek pedig 19 milliárd forinttal, azaz 18,6 %-kal nőnek 2016-ban.
„Lényeges, hogy itt nem csak az eddigi jó teljesítményről beszélhetünk, hanem a jó kilátásokról is. 2020-ig az élelmiszeriparban és a mezőgazdasági termelésben is jelentős, 10 és 20% közötti növekedést várunk.Ráadásul a refinanszírozás idei szabályai új lehetőségeket nyújtanak az exportban is, mondta Vanek Balázs.
Az országigazgató hozzátette, a 2016-os szabályok között megjelent a mezőgazdasági és erdőgazdasági célú finanszírozás a haszonbérleti jog megszerzéséhez kapcsolódóan, ami szintén az agrárium stratégiai mivoltát jelzi. Emellett fontos tudni, hogy a mezőgazdaság a 2015–2020-as időszakban 2715 milliárd Ft közvetlen, illetve 1250 milliárd Ft agrár- és vidékfejlesztési támogatásban részesül, amelyből 2016-ban több mint 800 milliárd forintnyi pályázatot hirdetnek meg. Ezért érdemes most pályázniuk az agrárcégeknek, mert nem biztos, hogy 2020 után lehetőségük lesz EU-támogatásokhoz jutni a jelenlegi feltételekkel.
Kapcsolódó cikkeink
Cégtrend 2024-ben: pozitívabb félév, de még mindig negatív üzenet
Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az…
Tovább olvasom >Új vállalatirányítási szemlélet hódít: így készítheted fel a cégedet az AI-korszakra
Alig van túl a vállalati szektor az agilis átálláson, az…
Tovább olvasom >Főleg erjesztett és szálas tömegtakarmányokkal etették az állatokat 2023-ban
Magyarországon az állatok etetésére 2023-ban a szarvasmarhák esetében 7598 ezer…
Tovább olvasom >További cikkeink
VOSZ Barométer – 2024. II. negyedév: kötelező optimizmus vagy valódi növekedés?
Az inflációs érzékelés továbbra is jelen van hazai vállalkozásoknál, miközben…
Tovább olvasom >Fidelity: Három téma, ami Q3-ban alakítja a befektetéseket
Eljött a járványt követő normalizálódás, amelyet annyira vártunk? A gazdasági…
Tovább olvasom >A nagyvállalatok ellenállnak a gazdasági bizonytalanságnak
Visszafogott várakozások jellemzik a hazai nagyvállalati szektort a következő egy…
Tovább olvasom >