A nők 37 százaléka szívesen tölti idejét vásárlással és kirakatnézegetéssel
A „tipikus” magyar nőről készített felmérést a GfK Hungária, melyből többek között kiderül, hogy a magyar nők mely értékeket tartanak a legfontosabbnak, mivel töltik a szabadidejüket, milyenek a vásárlási szokásaik.
A magyar nők számára a család védelme, szeretteik biztonsága az életüket vezérlő legfontosabb érték. A jókedvet, a tisztességet, a belső harmóniát sokkal fontosabbnak tartják, mint régiós társaik. A tíz legfontosabb érték között szerepel például az anyagi biztonság, a a hitelesség, a barátság, az igazságosság és a 9. helyen az önbecsülés is. Szabadidejében tízből kilenc nő legalább hetente egyszer élelmiszervásárlással tölti idejét. Magyarországon a bevásárlást továbbra is jellemzően a nők intézik: a napi fogyasztási cikkek értékben mért forgalmának mintegy felét azok a vásárlások teszik ki, amelyeket a háziasszony egyedül bonyolított. A nők számára a vásárlás többet jelent a szükséges termékek beszerzésénél. Csupán 16 százalékukra igaz, hogy „csak leemel valamit a polcról, és már megy is”, 35 százalékuk szívesen tölti idejét vásárlással és kirakatok nézegetésével. A GfK Hungária felmérései szerint a nőkre, közülük is főként a 40–49 éves korosztályba tartozókra jellemzőbb, hogy átnézik a kereskedelmi láncok akciós szórólapjait. Szintén a nők azok, akik hajlandók többet utazni azért, hogy az elvárásaiknak minél inkább megfelelő üzletekben vásároljanak. A nők 70 százaléka állítja, hogy mindig megnézi, mit hol érdemes beszerezni, míg a férfiak körében csak 57 százalék ez az arány.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >